Szerbia
Nem a sebességet mérik a szerbiai autópályák mentén kihelyezett kamerák
Betűméret:             

Nem a járművek haladási sebességét fogja mérni az az 56 kamera, amelyet az autópálya Belgrád és Niš közötti szakaszán helyeznek el, illetve Szerbia más útszakaszain.

A belgrádi média szerint ezek a kamerák a forgalom felügyeletére szolgálnak.

A haladási sebesség mérése továbbra is a régi módon történik, vagyis a fizetőkapuk közötti átlagsebesség megállapításával, az ún. elfogó járművekkel és a felüljáróknál kihelyezett mérőműszerekkel mérik azt.

A Tanjug egyes belgrádi sajtóértesülésekre hivatkozva azt írja, hogy az újonnan kihelyezett kamerák felvételeit elemzésre használják majd, esetleg arra, hogy átirányítsák a forgalmat azokban az esetekben, ha tömeg alakul ki a fizetőkapuknál, illetve ha más fennakadás vagy baleset történik. Minderről pedig egy alkalmazáson keresztül értesítik majd a sofőröket is.

Október közepétől a Belgrád és Niš közötti autópályán 56 kamerát helyeznek ki 14 helyszínen, a forgalom mindkét irányába. A kamerák közötti távolság pedig 6-32 kilométer lesz. A Szerbiai Utak közvállalat egy próbaprojekt keretében helyezte ki a kamerákat. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Harmadik napja keresik a kétéves Danka Ilićet, miután a terepi kutatást tegnap felfüggesztették. A Bor melletti Banjsko Polje település átkutatása után a rendőrség bejelentette, hogy felfüggeszti a keresést, mert minden jel arra utal, hogy a lány nincs ezen a 10 négyzetkilométeres területen. A rendőrség közölte, hogy...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:19 ]
Ellentétben a Szerbiába érkező orosz fehér emigrációval, amely száz évvel ezelőtt történt és mély hatást gyakoroltaz országban, elsősorban az építészetben, a mai bevándorlók informatikával és kereskedelemmel foglalkozó emberek, közölte ma a NIN magazin. Egyes adatok szerint 2022 februárja óta több mint 220 ezer...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:52 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Beolvasás folyamatban