Szerbia
Január végén írják ki a foglalkoztatásról szóló első pályázatot az oktatásban

Január végén írják ki a tanügyi dolgozók foglalkoztatására vonatkozó első pályázatot, jelentette be Mladen Šarčević illetékes miniszter.

Az állandó munkaviszony létesítésénél azok élveznek elsőbbséget, akik már huzamosabb ideje dolgoznak meghatározott időszakra szóló szerződéssel, de a munkájuk minőségét is figyelembe veszik.

„Az első pályázati körben, amelyet január végén írnak ki, azokat a tanügyi dolgozókat veszik fel, akik 2014-ben, vagy az előtt, illetve 2015-ben kötött szerződés alapján dolgoznak”, mondta Šarčević.

A következő pályázat a bejelentések szerint februárban, az az utáni pedig márciusban lesz.

Azt nem tudták pontosan megállapítani, hogy hányan dolgoznak az iskolákban meghatározott időre szóló szerződéssel, de a becslések szerint 18 és 22 ezer között mozog az ilyen szerződéssel foglalkoztatottak száma.

Újságírói kérdésre, hogy hogyan tudják elkerülni az iskolaigazgatók esetleges visszaéléseit, a miniszter elmondta, hogy ezt nem fogja megengedni, és meg van a felhatalmazása arra, hogy leváltsa az igazgatókat.

„Nem fogjuk megengedni az igazgatók önkényuralmát, de a szakszervezeti nyomásnak sem engedünk”, mondta a miniszter.

Šarčević kiemelte: a tanügyben történő foglalkoztatás fontos intézkedés a születések számának növekedése tekintetében is, mert olyan fiatalokról van szó, akik az állandó munkaviszony mellett, már tudnak a családtervezéssel is foglalkozni. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Egyiptom a díszvendége a ma nyíló belgrádi Idegenforgalmi Vásárnak, amelyre mintegy 700 kiállítót várnak több mint 40 országból. Az Észak-Afrika-i ország új turisztikai kínálatokkal rukkol elő a szerb fővárosban, és várhatólag jelentős kedvezményeket is biztosít az érdeklődőknek. A szervezők bejelentése szerint...
2020. FEBRUÁR 20.
[ 9:13 ]
Öt feltételezett embercsempészt fogott el szerdán a szerb rendőrség, az elfogottakat azzal gyanúsítják, hogy több mint 140 illegális bevándorlónak segítettek átjutni a szomszédos Bosznia-Hercegovinába a Drina folyón keresztül. A szerbiai közszolgálati televízió (RTS) beszámolója szerint az embercsempészek tavaly...
2020. FEBRUÁR 19.
[ 19:50 ]
A szerb kormány migránspolitikája és "a migránsok betelepítésének terve" ellen gyűjt aláírásokat a Dveri nevű ellenzéki, bevándorlásellenes szerb párt. A Balkan Insight című oknyomozó újságírói portál beszámolója szerint a parlamenti ellenzékhez tartozó párt kedden kezdte meg migránsellenes...
2020. FEBRUÁR 19.
[ 19:43 ]
Beolvasás folyamatban