Szerbia
Legija beperelte Szerbiát
Betűméret:             

Milorad Ulemek Legija belgrádi lakásának lefoglalása miatt panaszt nyújtott be Szerbia ellen a strasbourgi bíróságon.

A panaszt azután nyújtotta be, hogy a hazai bíróságok döntöttek a lakás tartós lefoglalásáról.

Miután az összes hazai bíróság elutasította fellebbezését, az elítélt egykori ezredes Strasbourgban panaszolta be az államot, mert lefoglalták 178 négyzetméteres lakását.

A belgrádi különleges ügyészség 2009-ben kérelmezte Ulemek vagyonának elkobzását, mert a gyanú szerint illegálisan szerezte meg a pénzt az ingatlan megvásárlásához. Ulemek azt állította, hogy törvényesen és legálisan jutott hozzá a lakáshoz, mielőtt a vádiratban szereplő események megtörténtek volna, így oldva meg lakhatását az állambiztonsági szolgálat alkalmazottjaként.

Azt állította, hogy családjának bővülése miatt lakhatási problémával szembesült, s a szolgálatnak adta addigi lakását, a szolgálat pedig mintegy 374 ezer német márkát fizetett neki, amiből megvette a szóban forgó lakást.

A különleges bíróság szerint „egyértelmű aránytalanságok vannak Ulemek jövedelme és a fizetett ár között”, s „nem bizonyította, hogy a lakásért fizetett pénzt törvényes úton szerezte”.

Milorad Ulemek Legija 40 éves börtönbüntetését tölti a Zoran Đinđić egykori miniszterelnök elleni merénylet, valamint egyéb súlyos bűncselekmények miatt. (Dnevnik)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban