Szerbia
Szerbia az államiság napját ünnepli

Szerbiában az államiság napját ünneplik ma. Annak emlékére tartják, hogy 1804. február 15-én kezdődött az első szerb felkelés, 1835-ben pedig ezen a napon hirdették ki az első szerb alkotmányt.

Viharos történelme során Szerbiának több alkotmánya is volt, a jelenlegit 2006-ban hozták meg. Szerbiában az államiság napját, vagyis a mai napot a Szerb-Horvát-Szlovén Királyság idején is ünnepelték, majd megszüntették. Éppen ezért, a szerbiai parlament 2001. július 10-én meghozott határozata értelmében ez a nap újra pirosbetűs ünnep lett, sőt, 2012-től kétnapossá vált, ami azt jelenti, hogy február 15-e mellett a 16-a is ünnep. Miután pedig 16-a az idén vasárnapra esik, a hétfő is ünnepnek számít.

Aleksandar Vučić szerb elnök a mai ünnepi napon Montenegró és Bosznia-Hercegovina vezetőivel tárgyal, a két országban történő események kapcsán azokról a kihívásokról, amelyekkel az ott élő szerbek szembesülnek.

A szerb elnök a szerb államiság napja alkalmából ma átadja a legmagasabb rendű állami kitüntetéseket, köztük Miloš Zeman cseh elnöknek és Peter Handke Nobel-díjas írónak.

A központi állami ünnepséget vasárnap tartják Orašacon. (B92)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Diamond Princess óceánjáró hajón szolgáló 11 szerbiai állampolgár közül ketten fertőződtek meg koronavírussal, közölte a szerb külügyminisztérium. A minisztérium közölte, hogy S. O.-ról (29) és M. T.-ről (30) van szó. Kiemelte továbbá: arra törekszik, hogy a japán külügyminisztériumtól információt kapjon...
2020. FEBRUÁR 25.
[ 11:09 ]
A pristinai gazdasági minisztérium létrehozott egy munkacsoportot, amely megvitatja a fennálló kereskedelmi akadályok helyzetét és ajánlatot tesz a kormánynak, hogy megszüntesse vagy továbbra is fenntartsa a szerbiai árura kivetett pótvámokat, írja a Gazeta Express. A kilenc tagból álló csoport egy hete kezdte meg a...
2020. FEBRUÁR 25.
[ 10:55 ]
A Román Akadémia elnöke a román nyelv egységessége mellett érvelt abban a levélben, amelyet a Szerb Akadémia elnökének címzett, és amely hétfőn jelent meg a bukaresti intézmény honlapján. A dokumentumot Ioan Aurel Pop, a Román Akadémia elnöke írta alá. A február 18-i keltezésű levélben az akadémia elnöke...
2020. FEBRUÁR 24.
[ 15:48 ]
Beolvasás folyamatban