Szerbia
Szerbiában fokozottan ellenőrzik az óvintézkedések betartását a kávézókban, szalonokban és egyéb nyilvános helyeken

Az elkövetkező napokban az egészségügyi felügyelőség fokozottan ellenőrzi a fodrász- és kozmetikai szalonokat, az edzőtermeket, az éttermeket és a kávézókat, hogy megállapítsák, tiszteletben tartják-e a koronavírus terjedésének megfékezését célzó óvintézkedéseket, jelentette ki Goran Stamenković, az egészségügyi miniszter segédje.

A Pink TV-nek elmondta, fokozott lesz a felügyelet, mivel sok felügyelő visszatér a határátkelőkről.

„Eddig körülbelül 700 felügyeletet végeztük, s szabálytalanságokat tapasztaltunk a szépségszalonokban. A szabálytalanságok a fertőtlenítő szőnyegre és bizonyos fertőtlenítőszerek használatára vonatkoznak” – mondta. (Pink, Tanjug)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić államfő ma kijelentette, hogy hatalmas nyomásra számít a koszovói kérdés megoldása kapcsán, ezért fontos, hogy Szerbiának a választások után erős kormánya legyen. „De hogy könnyű dolga lesz-e Szerbiának, teljesen biztos, hogy nem‟, tette hozzá Vučić és ismét kiemelte: ebben a folyamatban Szerbia...
2020. JÚNIUS 4.
[ 20:36 ]
Az elmúlt 24 órában 4024 személyt teszteltek Szerbiában, és 48 esetben mutatták ki a koronavírus fertőzést. Egy személy belehalt a szövődményekbe – írják a covid19.rs oldalon közzétett összesítésben. 470 fertőzöttet ápolnak kórházban, lélegeztetőgépen 15-en vannak. 6910-en már kigyógyultak a kórból.
2020. JÚNIUS 4.
[ 16:33 ]
Mladen Šarčević oktatási miniszter bemutatta a középiskolai oktatásra és nevelésre, valamint az élethosszig tartó tanulásra vonatkozó keretstratégiát, a 2027-ig terjedő időszakra. A miniszter kiemelte: a legnagyobb változás a középiskolai oktatást érinti, ezt ugyanis kötelezővé tennék. „Most az általános iskola...
2020. JÚNIUS 4.
[ 14:38 ]
Beolvasás folyamatban