Szerbia
Brnabić: Figyelemmel kísérjük a helyzetet, a legrosszabb Belgrádban, Šabacon, Kragujevacon és Novi Pazarban

Ana Brnabić kormányfő a rendkívüli sajtótájékoztatón ma azt mondta, hogy hamarosan elérjük a pandémia kitörése óta mért legrosszabb eredményeket. Mint mondta, "könyörög" a polgároknak, hogy viseljék az arcmaszkot és tartsák tiszteletben a védőintézkedéseket, mert ha ezek nem járnak eredménnyel, további megszigorításokat kell bevezetni. Személy szerint nem híve a kijárási tilalomnak, de ha kell, attól sem riad vissza, mondta.

Szerbiában az utóbbi 24 óra leforgása alatt 18 személy halt bele a fertőzésbe.

- A pandémia legrosszabb napja április 12-e volt, amikor 146 beteg szorult mesterséges lélegeztetésre. Most ismét ehhez a számhoz közeledünk – mondta a kormányfő.

Jelenleg Belgrádban a legrosszabb a helyzet, majd Šabac, Kragujevac, Novi Pazar következik.

A fertőzöttek számának tekintetében április 16-a volt a legrosszabb nap.

- Akkor 445 fertőzöttet számláltunk, és ha így folytatjuk, hamarosan ismét elérjük ezt a számot –mondta a kormányfő, hozzátéve: Még nagyobb figyelemmel fogjuk kísérni a járványügyi helyzet alakulását és attól függően rendelünk el intézkedéseket. Mindez kétségtelenül az 5-6 nappal ezelőtti viselkedésünk és fegyelmezetlenség következménye, a tiltakozások következményeit pedig 3-4 nap múlva fogjuk látni. Nem mondhatok mást, könyörgök a polgároknak, hogy szigorúan tartsák be az intézkedéseket – mondta a kormányfő.

- Hogy megértsenek: semmitől sem riadunk vissza annak érdekében, hogy megvédjük az emberek egészségét. Véleményem szerint a rendkívüli állapot bevezetése lenne a leghatásosabb – hangsúlyozta Brnabić. (Telegraf.rs)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az elmúlt huszonnégy órában 247 új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, a vizsgált időszakban összesen 9100 tesztet végeztek el. A vírus okozta szövődmények következtében 3 személy halt meg. Jelenleg 78 páciens szorul mesterséges lélegeztetésre.
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 15:05 ]
A tanügyi dolgozók négy reprezentatív szakszervezete ma tárgyalt Mladen Šarčević oktatási miniszterrel a közelgő tanév oktatási modelljeiről. Ružica Todić Brdarić, a Függetlenség tanügyi dolgozók ágazati szakszervezete képviselője elmondta, hogy a találkozón elemezték a felkínált oktatási modelleket, és...
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 14:42 ]
A hatalmas bevételkiesés ellenére sem emeli meg az idén az útdíjakat a Szerbia Útjai Közvállalat, nyilatkozta Zoran Drobnjak megbízott igazgató. A lecsökkent forgalom miatt most 40-45 millió euróval kevesebb bevételre számítanak. Augusztus elejétől mostanáig 5,4 millióval kevesebb jármű haladt át az autóutakon, mint...
2020. AUGUSZTUS 13.
[ 13:39 ]
Beolvasás folyamatban