Szerbia
Ismét a parlamentet ostromolták a tüntetők Belgrádban, többen megsérültek

Pénteken este ismét erőszakosabb fordulatot vettek a tüntetések Belgrádban, ahol tegnap este több százan próbáltak meg behatolni péntek este a szerb parlament épületébe. A kormány intézkedései ellen tiltakozókat rendőröknek kellett visszaszorítani, eközben azonban többen megsérültek, az incidens után pedig mintegy hetven embert vettek őrizetbe – írja az MTI.

A negyedik napja az utcán tiltakozó tüntetők üvegpalackokkal, kövekkel dobálták meg a törvényhozás épületét védelmező rendőröket, akik pajzsaikkal igyekeztek megakadályozni azt, hogy behatoljanak a parlamentbe. Mintegy hetven embert őrizetbe vettek, többen megsérültek. Jelentések szerint a parlement épületénél emelt kordonnál egy embert lábon szúrtak, őt a tömegben elvegyült civilruhás rendőrök vitték biztonságos helyre, ahol sebesülését ellátták. A késelőt őrizetbe vették.

A pénteki zavargásokat megelőzően csütörtökön nagyjából békés mederben zajlottak az események Belgrádban, de a hét többi napján vehemens megmozdulások voltak, dacára annak, hogy a koronavírus-járvány miatt ez továbbra is elég rizikósnak számít. A szerb kormány csütörtökön a járványra hivatkozva tiltotta be a tíz fősnél nagyobb csoportok gyülekezését a fővárosban, de ez láthatóan nem vezetett sok eredményre.

A döntés már csak azért is különös volt, mert kedden eleve azért mentek utcára az emberek, hogy az újabb kijárási korlátozások ellen tiltakozzanak, a megmozdulások csak később csaptak át a rendszer elleni szélesebb körű tiltakozásba. Nebojša Stefanović szerb belügyminiszter korábban erőszakos hatalomátvételi kísérletnek nevezte az utóbbi két éjszakán át tartó tiltakozásokat Szerbiában, azt állítva, hogy egyesek az emberek akarata ellenére, választások nélkül és a demokratikus eljárást megkerülve akarják átvenni a hatalmat.

Egyes ellenzéki vezetők azt állítják, az erőszakot a kormány befolyása alatt álló tüntetők szították azzal a céllal, hogy rossz hírbe hozzák azokat, akik kezdetben felléptek Aleksandar Vučić szerb elnöknek a koronavírussal összefüggésben tervezett kijárási tilalma ellen. Vučić cáfolta, hogy befolyása lenne azokra a "huligánokra", akik a békés tüntetőkre támadtak a héten, szerinte ezeket az embereket az ellenzékiek hozták magukkal. Pénteken a szerb kormányfő, Ana Brnabić arról számolt be, hogy egy nap alatt 18 haltak meg a koronavírusban, ez a legmagasabb halálozási adat a járvány megjelenésének kezdete óta. Háromszáznyolcvanhat embernél mutatták ki egyébként a fertőzést az elmúlt 24 órában. Március óta 17 300-an betegedtek meg a kórban, 352-en meghaltak a balkáni országban, írja az index.hu.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A tervek szerint Szerbiában augusztus folyamán beindul az a telefonos alkalmazás, amely a koronavírussal fertőzött személyek kapcsolatait követi, mégpedig az önkéntesség és a szolidaritás elvén működve, jelentette ki ma Milan Marinović, a közhasznú információkkal és személyi adatvédelemmel foglalkozó biztos. „Az...
2020. AUGUSZTUS 11.
[ 14:07 ]
Darija Kisić Tepavčević, a Batut közegészségügyi intézet igazgató-helyettese és a válságstáb tagja kijelentette: a legfiatalabb tanulók visszatérnek az iskolába, míg az idősebbekre kombinált oktatás vár, vagyis az online tanórák mellett iskolába is járnak majd. Az elsőtől negyedik osztályos tanulók bejárnak majd a...
2020. AUGUSZTUS 11.
[ 12:32 ]
Három forgatókönyv létezik arra, hogy miként fog működni idén az egyetemi oktatás. Az első a klasszikus oktatás, amilyen eddig is volt. A második az ún. hibrid forgatókönyv, ahol az előadásokat online, a gyakorlati képzést pedig kisebb csoportokban szervezik meg. A harmadik megoldás az oktatás teljes mértékben online...
2020. AUGUSZTUS 11.
[ 11:19 ]
Beolvasás folyamatban