Szerbia
Szerbiában a 400 ezer újabb üdülési utalványra eddig mintegy 93 ezer polgár jelentkezett
Betűméret:             

A szerbiai üdülési utalványok újabb 400 ezres keretszámára eddig összesen közel 93 ezer polgár jelentkezett, közölte ma a kereskedelmi, turisztikai és telekommunikációs minisztérium.

A legtöbb jelentkező nyugdíjas (42 százalék) és munkaviszonyban lévő személy (41,7 százalék), kisebb arányban igényelték az utalványt a munkanélküliek (11,7 százalék) és az egyetemisták (3 százalék), közölte a minisztérium.

A polgárok többsége a következő úti célok iránt érdeklődik a leginkább: Sokobanja, Zlatibor, Vrnjačka banja, Prolom banja és a Lukovska banja.

Az utalványokat november 20-ával bezárólag több mint 2.100 vendéglátóipari egységben és hotelben tudják felhasználni, amelyek bejelentkeztek a turisztikai minisztériumnál.

A minisztérium arra emlékeztet, hogy emellett az új keretszám mellett az év elején rekordidő alatt osztottak szét 160.000 utalványt.

Az üdülési utalvány értéke 5.000 dinár, amelyet a polgárok az üdülés alkalmával a szálláshely bérlésére tudnak fordítani.

Az ingyenes üdülési utalványra, amelyet már ötödik éve kaphatnak meg a szerbiai polgárok, joga van minden nyugdíjasnak, munkanélkülinek, egyetemistának, betegápolásra jogosult személynek, olyan dolgozónak, akiknek a bére nem haladja meg a 70 ezer dinárt, a háborús és civil rokkantaknak, akiknek bevétele kevesebb 70 ezer dinárnál, valamint az aktív családi gazdaságok vezetőinek.

Az utalványt a lakhelyén kívüli vendéglátóipari egységben tudják felhasználni a polgárok, ha legalább öt éjszakára foglalnak szállást, és újdonságnak számít, hogy már Belgrádban és Újvidéken is fel tudják azt használni.

Az utalvánnyal nem fizethető az étel, ital, az egészségügyi vagy más jellegű szolgáltatás, sem az idegenforgalmi adó, hanem csupán a szállás bérlésére lehet fordítani. Az utalványra jogosult polgárok a posták tolóablakainál igényelhetik azt, legalább 30 nappal a tervezett utazás előtt.

Az utalványt csak abban a vendéglátóipari egységben lehet felhasználni, amelyben a szállásfoglalás történt, mivel a vendéglátóipari objektum nevét rányomtatják az utalványra. (Beta)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Beolvasás folyamatban