Szerbia
Đorđević: A dolgozók visszaélésekre panaszkodnak, de tanúskodni nem akarnak

Minden nap kap olyan e-maileket, amelyekben dolgozók panaszkodnak, hogy a munkaadók visszaélnek az állam nyújtotta támogatással, jelentette ki Zoran Đorđević munkaügyi miniszter az RTS műsorában, de hozzátette, nincs közvetlen bizonyíték arra, hogy ez megtörténik, mivel a dolgozók nem hajlandók ezzel kapcsolatban tanúskodni.

Đorđević elmondta, a dolgozók korábban is tettek feljelentéseket, főként a szakszervezeten keresztül, miután vannak olyan munkaadók, akik megpróbálják megtartani teljes egészében vagy legalább részben azt a minimálbért is, amit az állam utalt át a dolgozóknak ez év első felében.

“Valóban szükségünk van arra, hogy együttműködjünk azokkal a dolgozókkal, akik ilyen bejelentéseket tesznek és hajlandók tanúskodni is a visszaélésekről”, emelte ki Đorđević.

“Nagyon sok e-mailt kapok, amelyekben azt írja, hogy megtörténnek ezek a visszaélések, de amikor kimegyünk ezekbe a vállalatokhoz – lévén, hogy a felügyelőség kötelessége minden olyan vállalatba elmenni, ahol a visszaélésekre illetve törvényszegésre utaló jelek vannak – akkor semmilyen konkrét bizonyítékunk nincs arra, hogy ilyesmi történik”, magyarázta Đorđević.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
olvasó
2020. AUGUSZTUS 8. [ 15:48 ]

A miniszter is tudja, hogy azért nem tanúskodnak, mert féltik a munkahelyüket. A dolgozókat ugyanis senki nem fogja megvédeni, ha lezárul a vizsgálat.


Várhelyi: Szerbia vegyes képet mutat - illusztráció
2020. SZEPTEMBER 18.
[ 16:29 ]
Zorana Mihajlović, a szerb kormány nemek közötti egyenlőségért felelős koordinációs testületének elnöke ma kijelentette, hogy Szerbiában a férfiak és a nők közötti bérszakadék átlagosan 11-16 százalékos a férfiak javára, míg az európai átlag 16,3 százalék, a globális pedig 23 százalék, közölte Mihajlović...
2020. SZEPTEMBER 18.
[ 13:06 ]
Dr. Predrag Kon epidemiológus kijelentette, hogy azok a polgárok, akik járványtanilag rizikós országokból térnek haza, péntektől kötelesek elektronikus úton bejelentkezni az egészségügyi rendszerbe. Maguknak kell bevinniük a személyi adataikat az egészségügyi kartonjukba, viszont a covid-rendelőben csak akkor kell...
2020. SZEPTEMBER 18.
[ 10:17 ]
A rendőrség keresi Miladin Kovačević egykosi kosarazót, akit azzal gyanúsítanak, hogy megvert egy lányt, T. T.-t, értesült a Blic napilap. Nem hivatalos információ szerint a lány feljelentette erőszakoskodásért, ráadásul Kovačević elvette tőle a mobiltelefonját és a táskáját is. A lap forrásai szerint az eset három...
2020. SZEPTEMBER 18.
[ 8:52 ]
Beolvasás folyamatban