Szerbia
Šarčević: Szeptember elsejétől több oktatási modell áll az iskolák és a szülők rendelkezésére

Mladen Šarčević oktatási miniszter ma kijelentette: a szeptember elsejétől kezdődő tanítással kapcsolatban az illetékesek abból indultak ki, hogy a szülők ötödének van 12 évnél fiatalabb gyermeke, és ez az oka annak, hogy a fiatalabbak iskolába indulhatnak.

„Minden a lakosság pillanatnyi egészségi állapotától függ. Abból indultunk ki, hogy nem kell számolnunk a rendkívüli állapottal, mint az első hullámban, amikor a 12 évnél fiatalabb gyermekek szülei otthon voltak. A szülők több mint 22 százalékának van 12 évnél fiatalabb gyermeke, ami elegendő indok ahhoz, hogy a fiatalabb korosztály valamilyen módon iskolába induljon”, jelentette ki Šarčević a válságstáb sajtótájékoztatóján.

Ismét közölte, hogy a tanítás az elsőtől negyedik osztályos diákok esetében az iskolában fog történni, de csökkentett létszámban lehetnek jelen a tantermekben és minden óvintézkedést be kell tartaniuk.

„Az 1.192 általános iskolából 543-ban, vagyis 43 százalék esetében nem kell felosztani az osztályokat”, tette hozzá a miniszter.

A tanórák 30 percesek lesznek, és az alsós tanulóknak napi négy órájuk lesz. Az órák között ötperces szünetek lesznek, kivéve a második óra után, akkor 15 percig tart a szünet.

A tanítási egység befejezése után fertőtlenítik a tantermeket, az epidemiológusok javaslata alapján.

Šarčević elmondta, hogy a távoktatás nem a legjobb modell, mert nincs meg a megfelelő kapcsolat a tanulók és a tanárok között, így minden átmeneti megoldás jobb, mint a távoktatás.

Hozzátette, hogy az iskolák holnap kapják meg a szeptembertől érvényes tanításra vonatkozó utasításokat.

14 órától járnak majd iskolába a felsősök, de minden iskola maga dönti el, hogy ez milyen szervezésben történjen.

„Az ötödikesek, hatodikosok és hetedikesek szeptemberben napi öt órával indulnak, míg a nyolcadikosoknak hat órájuk lesz. Ezt a beosztást a heti jelentések alapján módosítjuk majd, és további modelleket dolgozunk ki”, magyarázta a miniszter.

A szülők szeptember folyamán eldönthetik, hogy a gyermekük kizárólag online kövesse-e az oktatást, viszont az osztályozáskor kötelesek iskolába menni.

Šarčević elmondta azt is, hogy a tanulók nem járnak majd tanteremről tanteremre, hanem az előre meghatározott termekben lesznek, ahol mosdók is vannak.

A testnevelést is a helyzethez igazítják, valamint szeptember elsejétől sokkal többet fognak beszélni magáról a járványról az iskolákban.

A szülők az osztályfőnökökkel online tudnak majd kommunikálni, tette hozzá a miniszter.

Augusztus 31-én a délutáni órákban az elsős és ötödikes, valamint a középiskolai első osztályos tanulók szüleinek rövid időre meg kell jelenniük az iskolákban, hogy megismerkedjenek az osztályfőnökökkel.

„A középiskolákra több modellt is alkalmazni lehet. Az alapmodell, hogy heti bontásban járjanak iskolába, de az iskolák határozzák meg a programjuk alapján, hogy miként alakítják ki a csoportokat. Például az egészségügyi iskolák tanulóit nem fogjuk arra kényszeríteni, hogy gyakorlatra járjanak”, magyarázta Šarčević.

Elmondta még, hogy a távoktatás az ötödiktől nyolcadik osztályig délelőtt zajlik majd, a középiskolások számára délután, és minden tartalmat megtalálnak majd az RTS Planeta oldalán, de elérhetőek lesznek a rövidített órák is, amelyeket a szülők a gyerekekkel együtt vissza tudnak nézni. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Csaba
2020. AUGUSZTUS 11. [ 22:25 ]

Úgy gondolom hogy ez nem elfogatható, A miniszter úr hiszem hogy nagyon alulképzett megkérdöjelezem a szakmai hpzzáértését ,de hát ugylátszik jó pártkáder , mi lessz a középiskolásokkal akik utaznak vagy kolégiumban laknak , vagy az utazokkal kifizettetik a hónaposjegyet a kolégistákkal a kolégiumot , és utánna redndkivüli állapotot hirdetnek. a pénz meg eltünik nembeszélve a tanfelszerelés megvásárlásáról, mijen jó hogy ingyenes az oktatás. Na de dübörög a gazdaság.


Harminc új fertőzött Szerbiában - illusztráció
2020. SZEPTEMBER 21.
[ 15:21 ]
Az elmúlt 24 órában 68 új koronavírus-fertőzöttet azonosítottak Szerbiában, s egy személy meghalt a betegség következtében. Kórházban 337 fertőzöttet ápolnak, közülük jelenleg 25-en vannak lélegeztetőgépen. Tegnap óta 3175 személyt teszteltek le a vírusra, a járvány márciusi kitörése óta pedig összesen 1 072...
2020. SZEPTEMBER 20.
[ 15:48 ]
Péntek 18 óra óta, amióta életbe lépett Szerbiában a külföldről hazatérő polgárok egészségügyi felügyelete, ma reggelig mintegy tízezren jelentkeztek be az e-egészségügy (e-zdravlje) portálon, közölte Verica Jovanović, a Batut intézet igazgatója. A bejelentkezők között voltak koronavírus-gyanús személyek, ebben...
2020. SZEPTEMBER 20.
[ 9:30 ]
Azzal kapcsolatban, hogy ki fog online tanulni és ki “rendesen”, tanteremben vagy amfiteátrumban ülve, a válságtörzs fog ajánlással szolgálni. Az oktatási minisztérium által kinevezett szakértői csoport elkészítette azt a tervet, ami részletezi, melyik egyetemi karon miként zajlik majd az oktatás október elsejétől,...
2020. SZEPTEMBER 19.
[ 17:20 ]
Beolvasás folyamatban