Szerbia
Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság ma ünnepli a szerb összetartozás napját
Betűméret:             

Szerbiában és a boszniai Szerb Köztársaságban ma, szeptember 15-én ünneplik a szerb egység, a szabadság és a nemzeti lobogó napját.

Ezt a napot a jövőben minden évben megünneplik, és arra emlékeznek, amikor az első világháborúban 1918-ban áttörték a makedóniai frontot (más néven Balkán front, vagy Szaloniki front).

Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság vezetői augsztus végén, Belgrádban állapodtak meg a közös ünnep megtartásáról.

A köztársasági és a helyi önkormányzati szervek kötelesek kifüggeszteni a Szerb Köztársaság zászlaját.

Goran Vesić polgármester-helyettes bejelentette, hogy Belgrád legfontosabb utcáin összesen 4.000 szerb zászlót függesztenek ki. Vesić a Facebook-profilján közölte, hogy egyes hidakat, szökőkutakat és épületeket a szerb zászló színeivel világítanak ki.

„Minden állami intézményt és középületet a szerb zászlóval díszítünk, míg a Slavija téren található szökőkútnál Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság himnusza lesz hallható”, jelentette be Vesić.

Az ünnep keretében megkoszorúzzák Brčko szerb védőinek emlékművét. (Tanjug, Beta)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Vedd el a nyugtát és nyerj nyereményjáték idei első fordulójára – amelyre április 8-a óta lehet regisztrálni – ma 14 óráig 10.042.870 nyugtát küldtek be. Ebben a körben az első sorsolást május 11-én tartják, és az előző fordulókhoz hasonlóan a polgárok nem borítékban küldik be a nyugtákat, hanem...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 19:10 ]
A népirtás áldozatainak és tanúinak egyesülete, valamint a Srebrenica és Žepa Enklávé Édesanyáinak Mozgalom felszólította Bosznia-Hercegovina ügyészségét, valamint a Bosznia-Hercegovinai Föderáció ügyészségét, hogy folytassanak vizsgálatot Aleksandar Vučić ellen, írja a Beta. Kérték továbbá, hogy Milorad Dodik...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 18:09 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy ma nyílt megbeszélést folytatott Matteo Mecaccival, a Demokratikus Intézmények és Emberi Jogok Hivatalának (ODIHR) igazgatójával a választási folyamat javítására vonatkozó javaslatokról. Vučić az Instagramon közölte, hogy a javaslatok minden aspektusáról, valamint bizonyos...
2024. ÁPRILIS 17.
[ 15:10 ]
Beolvasás folyamatban