Szerbia
Milisavljević: Az egészségügy a szakadék szélén áll, be kell vonni a fogorvosokat és a magánszektort is

A becslések szerint a koronavírus-járvány harmadik hulláma Szerbiában az elkövetkező napokban tetőzik, és mintegy két hétig tart majd, közölte Slobodan Milisavljević, az egészségügyi minisztérium coviddal foglalkozó részlegének koordinátora, aki szerint az egészségügyi rendszerben sok a fertőzött, ezt a problémát pedig a fogorvosok és a magánszektorban dolgozó orvosok bekapcsolásával lehetne áthidalni.

Milisavljević rámutatott arra, hogy a koronavírus-járvány Szerbiában több mint 8 hónapja tart, és nagy számban fertőződtek meg orvosok, nővérek és egészségügyi technikusok, valamint a nem egészségügyi dolgozók is, emiatt pedig felmerül a kérdés, hogy hogyan lehetne megoldani a létszámhiány problémáját az egészségügyben.

„Az egyik mód az lenne, ha bevonnánk a fogorvosokat és a magánszektorban dolgozó orvosokat. Kapcsolatban vagyok a külföldön dolgozó orvosainkkal is, akik készen állnak elhagyni munkájukat, hogy hazatérjenek és segítsenek az egészségügyi rendszerünkön”, nyilatkozta Milisavljević a Pink televíziónak.

Kiemelte azt is, hogy a harmadik hullámban a páciensek nagyobb számban rendelkeznek közepesen súlyos, vagy súlyos klinikai képpel.

„A páciensek nagy számban saját lábuk jönnek be a kórházba, de egy-két nap alatt súlyosbodik az állapotuk, még akkor is, ha időben jelentkeznek”, mondta a koordinátor.

Hangsúlyozta továbbá, hogy a járvány teljes megfékezésének egyetlen módja a védőoltás, addig azonban a járvány hatását csak az óvintézkedések betartásával tudjuk csökkenteni. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Noha az orvosok már nagyon várják a covid-19 elleni védőoltást, mivel úgy vélik, hogy ez az egyetlen szer, amellyel ki lehetne irtani a koronavírust, a szerbiai polgárok hozzáállása a vakcinációhoz már nem olyan lelkes. Egy belgrádi felmérés szerint a fővárosban élő lakosok mintegy 45 százaléka még nem döntötte el,...
2020. DECEMBER 3.
[ 10:00 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök ma közölte, hogy négy hónap alatt felépült a kórház, amelyet a koronavírus-fertőzöttek vehetnek igénybe Batajnicán, és azt üzente, hogy Szerbia le fogja győzni a koronavírust. Mindezt a budućnostsrbijeav Instagram-profilon közölte egy fénykép kíséretében, amelyen időrendi sorrendben...
2020. DECEMBER 2.
[ 21:23 ]
Az állami költségvetésből valamivel több mint 1,5 milliárd dinárt, azaz mintegy 13 millió eurót fizettek ki támogatásként az egészségügyben, valamint a szociális intézményekben dolgozók számára. Az alkalmazottak fejenként 10 ezer dináros támogatást kaptak, adta hírül az RTV. Az egészségügyi dolgozók mellett a...
2020. DECEMBER 2.
[ 18:52 ]
Beolvasás folyamatban