Szerbia
Mali: A világjárvány ellenére 2020-ban nőtt a kereskedelem Magyarországgal

(A Gazdaság rovatból átvéve)

A koronavírus-világjárvány ellenére 2020 első tíz hónapjában nőtt az árucsere-forgalom Szerbia és Magyarország között, jelentette ki ma Siniša Mali pénzügyminiszter a magyar nagykövettel folytatott megbeszélésén.

Mali a két ország gazdasági együttműködéséről és az őket összekötő infrastrukturális projektekről tárgyalt Pintér Attilával, tájékoztatott a minisztérium.

A pénzügyminiszter hangsúlyozta, Szerbia és Magyarország viszonya soha nem volt ilyen jó, amit a két országot összekötő nagy infrastrukturális projektek, valamint a magyar vállalatok szerbiai beruházásai is bizonyítanak.

A tárca közleménye szerint a találkozón szó esett a Belgrád–Budapest vasútvonal építéséről, valamint a Szabadka és Szeged közötti vasút korszerűsítéséről, ami nagyon fontos projekt az ország ezen részén élők számára.

Mali és Pintér a magyar vállalatok újabb szerbiai beruházásairól is tárgyaltak. Magyarország 25 millió euróval támogatott kilenc hazai céget, hogy Szerbiában fektessenek be.

Ezek a cégek logisztikai központokba, a gyógyszeriparba, a gyümölcs- és a fémfeldolgozó iparba ruháznak be, áll a közleményben.

Pintér Attila egyetértett abban, hogy a két ország kapcsolatai soha nem voltak ilyen jók, s elégedettségét fejezte ki, hogy egyre több magyarországi beruházó fekteti be Szerbiában a pénzét. (Beta)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić szerb államfő, a Szerb Haladó Párt (SNS) vezetője, a párt elnökségének délután négy órakor megtartott ülése után Újbelgrádban elmondta, hogy főként a nemrég megtartott koszovói választásokról tárgyaltak. Az államfő közölte, hogy a választásokon a Szerb lista dominált a koszovói szerb lakosság...
2021. FEBRUÁR 23.
[ 20:17 ]
Négy év és három hónap letöltendő börtönbüntetésre ítélték első fokon Belgrád egyik külvárosának polgármesterét kedden, mert a gyanú szerint parancsot adott egy helyi újságíró zaklatására és házának felgyújtására - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS). Dragoljub Simonovićot azért ítélték...
2021. FEBRUÁR 23.
[ 17:06 ]
A hivatalos adatok szerint Szerbiában az elmúlt 24 órában további 15 személy vesztette életét a koronavírus-fertőzés okozta szövődményekben, így az áldozatok száma összesen 4.366-ra emelkedett, közölte a covid19.rs honlapján az egészségügyi minisztérium. A legutóbbi jelentés óta Szerbiában 15 ezer személyt...
2021. FEBRUÁR 23.
[ 16:42 ]
Beolvasás folyamatban