Szerbia
Kon: Egyelőre nincsenek új intézkedések, pénteken születhet végleges döntés
Betűméret:             

A köztársasági válságstáb mai ülésén nem fogadtak el újabb járványügyi intézkedéseket, de egységes a vélemény arról, hogy a hétvégén kell tenni valamit, ezért az erről szóló döntést a következő, pénteki ülésén hozza meg a válságstáb, közölte Predrag Kon epidemiológus.

„Az ülésen véleményeket és különböző álláspontokat cseréltünk, de egyöntetűen arra jutottunk, hogy a hétvégén muszáj tennünk valamit, de ennek kikristályosodása és a javaslatok kidolgozása péntekre várható”, közölte Kon az ülés utáni sajtótájékoztatón.

A gyülekezés nagy kockázatot jelent a járvány idején

Minden gyülekezés nagy kockázatot jelent amikor a vírus terjed, de aggódom az utóbbi gyülekezések miatt, és lehet, hogy emelkedik majd a betegek száma az elkövetkező tíz napban, közölte Kon. Arra is emlékeztetett, hogy tilos a gyülekezés, de azok mégis megtörténnek.

Itt az ideje, hogy beoltassa magát, aki eddig gondolkodott

Az immunizáció nélkül nem tudjuk legyőzni a pandémiát, és azok, akik eddig gondolkodtak, itt az ideje, hogy rászánják magukat a vakcinációra, emelte ki az epidemiológus, majd arra emlékeztetett, hogy a kollektív immunitás mindig meggátolja a pandémiát és a járványt. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Harmadik napja keresik a kétéves Danka Ilićet, miután a terepi kutatást tegnap felfüggesztették. A Bor melletti Banjsko Polje település átkutatása után a rendőrség bejelentette, hogy felfüggeszti a keresést, mert minden jel arra utal, hogy a lány nincs ezen a 10 négyzetkilométeres területen. A rendőrség közölte, hogy...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:19 ]
Ellentétben a Szerbiába érkező orosz fehér emigrációval, amely száz évvel ezelőtt történt és mély hatást gyakoroltaz országban, elsősorban az építészetben, a mai bevándorlók informatikával és kereskedelemmel foglalkozó emberek, közölte ma a NIN magazin. Egyes adatok szerint 2022 februárja óta több mint 220 ezer...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:52 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Beolvasás folyamatban