Szerbia
Vučić és Porfirije az államot és az egyházat érintő fontos kérdésekről

Aleksandar Vučić szerb elnök, miután találkozott Porfirije pátriárkával, elmondta: az állam és az egyház kapcsolatait érintő minden fontos kérdésről tárgyaltak, a Szerb Ortodox Egyház új vezetőjét pedig tájékoztatta minden kulcsfontosságú kérdésről, amelyek Szerbiát érintik, és amelyek kétségtelenül különösen fontosak az egyháznak is.

„Ismertettem a pátriárkával a koszovói valós helyzetet, a politikai tényeket, illetve az előttünk álló politikai tárgyalásokat, és azokat is, amelyeken már túl vagyunk, de Miroslav Lajčak közelgő látogatását, Szerbia helyzetét‟, közölte Vučić.

A szerb államfő elmondta még: beszélgettek a boszniai Szerb Köztársaságról, valamint arról a nyomásgyakorlásról, amely még ezután vár Szerbiára.

„Amikor a világ mélységesen megosztott, ahol nincs unipolaritás, sem bipolaritás, hanem multipolaritás, sokan mindent megtesznek majd, hogy megmutassák erejüket valakin, aki kisebb náluk. A mi feladatunk elérni azt, hogy azok ne mi legyünk, de megőrizzük a legfontosabb és legvitálisabb állami és nemzeti érdekeinket‟, fogalmazott a szerb államfő.

Elmondta továbbá, hogy beszélgettek a béke és stabilitás megőrzésének módjáról, hogy miként segíthetnek a Koszovóban szenvedő népen, s hogyan segítsenek az életek és a gazdasági fejlődés megőrzésében.

„Ebben a kérdésben nem csak nagy a megértés, de az egyetértés is‟, emelte ki Vučić.

Hozzátette: kitüntetett tisztelet volt számára, hogy vendégül láthatja az új szerb pátriárkát, akit nemrég választottak meg a Szerb Ortodox Egyház vezetőjévé, és köszönetét fejezte ki amiatt, hogy őszentségének volt türelme mindent végighallgatni.

Porfirije: Az egyház egyesít és hidakat épít, tompítja az éleket

Porfirije pátriárka kijelentette, hogy „az egyház feladata, hogy lehetetlen feltételek között is egyesítsen és hidakat építsen, tompítsa az éleket és áthidalja a polarizációt‟.

Megköszönte az államfőnek, hogy jelen volt hivatalba lépésekor.

A találkozón jelen volt Nikola Selaković külügyminiszter is.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Béla
2021. FEBRUÁR 24. [ 17:46 ]

Most akkor mi milyen állam vagyunk:világi,vagy egyházi?Mióta szólnak bele a papok az államügyekbe?Őket ki vállasztotta?Ja,hogy nálunk mindent lehet....


A Jagodinai Legfőbb Ügyészség a mai napon eljárást kezdeményez a Marinika Tepić sajtótájékoztatóján elhangzott állítások alapján, miszerint Dragan Marković Palma kiskorúakat futtatott a jagodinai szállodákban. “Az ügyészség a médiából szerzett értesülések alapján, valamint Palma kezdeményezésére, aki a...
2021. ÁPRILIS 20.
[ 12:57 ]
Ma hajnali 3 óra körül Novi Pazar közelében a Richter-skála szerinti 2,6-os erősségű földmozgást észleltek. A néhány másodpercig tartó rengés epicentruma a várostól 26 kilométerre észak-keletre volt, 4 kilométeres mélységben, tájékoztatott az Európai-Mediterrán Szeizmológiai Központ. A Köztársasági...
2021. ÁPRILIS 20.
[ 10:47 ]
Szerbiában az elmúlt 24 órában 12.482 tesztet végeztek és 2.604 új fertőzöttet azonosítottak. Ez enyhe növekedést jelent az elmúlt napi adatokhoz viszonyítva. Kórházi kezelésre 6.701 koronavírusos beteg szorul, közülük 217-en vannak lélegeztetőgépen. A vasárnapi jelentés óta hivatalosan 35 személy hunyt el a...
2021. ÁPRILIS 19.
[ 15:12 ]
Beolvasás folyamatban