Szerbia
A WizzAir júniusban két újabb járatot indít Belgrádból Görögországba

A WizzAir légitársaság ma bejelentette, hogy két újabb repülőjáratot indít Belgrádból Görögországba. Az egyiket június 12-én a Kréta szigetén lévő legnagyobb városba, Iráklióba, a másikat pedig június 13-án Szantorinire.

A gépek heti két alkalommal közlekednek majd az említett útvonalon, a repülőjegyek kezdő ára pedig 3 529 dinár lesz, áll a közleményben.

A Wizz Air gépei kedden és szombaton indulnak majd Krétára, míg Szantorinire szerdán és vasárnap.

A járványügyi előírások miatt az utasoknak a bejelentkezést, illetve a járulékos költség befizetését, mint amilyen nagyobb csomag feladása, online kell elvégezniük. Ennek célja, hogy a lehető legalacsonyabb szintre csökkentsék a repülőtéren az emberek közötti interakciókat.

Noha a HEPA-szűrők a WizzAir minden repülőjén 99,97 százalékban megtisztítják a levegőt a vírusoktól és baktériumoktól, a legénység és az utasok is kötelesek maszkot viselni az utazás teljes időtartama alatt, mutatott rá közleményében a vállalat.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Garai László
2021. MÁRCIUS 31. [ 21:07 ]

Szantorini szigetén 10 Euro egy képeslap (érdemes minden ismerősnek több nevezetességről is küldeni), amihez még meg kell nyalni egy pár eurós bélyegnek a hátsó felét.


A Belgrádtól délre található Ostružnica településnél az autópályán pčnteken reggel 7.30-kor felborult egy rakétákat szállító katonai tehergépjármű, amelynek rakteréből kiesett egy rakéta a baleset során. A szerencsétlenségben egy katona könnyebb sérülést szenvedett. A baleset körülményei nem ismertek. A...
2021. ÁPRILIS 9.
[ 12:29 ]
A válságtörzs mai döntése alapján április 19-én a diákok visszaülhetnek az iskolapadba, a bevásárlóközpontok pedig már hétfőtől kinyithatnak. Dr. Branislav Tiodorović, a válságtörzs tagja kijelentette, hogy a helyzet továbbra is rendkívüli, viszont enyhe visszaesés tapasztalható az új fertőzöttek számát...
2021. ÁPRILIS 9.
[ 10:26 ]
A nyolcadikosok próbaérettségije Szerbia-szerte ma és holnap kerül megrendezésre, így a diákok megismerhetik a vizsgatétel menetét és feltételeit, és még időben visszajelzést kaphatnak tudásukról, és arról, hogy a júniusi kisérettségire mely tananyagokat kell még jobban elsajátítaniuk. A diákok ma 13 órakor tesznek...
2021. ÁPRILIS 9.
[ 10:06 ]
Beolvasás folyamatban