Szerbia
Tizennégy személyt tartóztattak le Horvátországban szerbellenes megnyilvánulások miatt

A Boró (Borovo) településen történt incidenst követően a rendőség 14 személyt letartóztatott, akik azt skandálták, hogy öld meg a szerbet, s a rendőrség az esettel kapcsolatban azt közölte, nem történt mulasztás.

A letartóztatott személyek ellen bűnvádi feljelentést tettek, mert a gyanú szerint a nem megfelelő tartalom skandálásával erőszakra való uszítás és gyűlöletkeltés bűncselekményét követték el.

Az esetről készült felvételen az látszik, hogy a csoport csendben sétált, majd egyszercsak elkezdték skandálni, hogy öld meg a szerbet. A rendőrség kísérte a csoportot, de a felvétel szerint nem reagált, ami felbőszítette a nyilvánosságot.

A rendőrfőnök tegnap egy szakértői csoportot küldött a Vukovár-Szerém megyei rendőrkapitányságra, hogy vizsgálják meg a tényeket. A szakértői csoport szerint a rendőrök szabályosan jártak el.

A szakértői vélemény szerint meg kellett várni az erősítést, „tekintettel arra, hogy nagy valószínűséggel a csoporthoz tartozó személyek elmenekültek volna, ami megnehezítette volna azonosításukat, így meg kellett várni további rendőrök érkezését, akik fel is tartóztatták a csoportot és azonosítottak minden személyt”. Hozzáteszik, „ez a fellépés lehetővé tette az elkövetők büntetőeljárás alá vonását, ami a nap folyamán meg is történt azzal, hogy bevitték az illető személyeket a rendőrségre”. (Index.hr)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić szerb elnök Európa napja alkalmából elmondta, hogy Robert Schuman ötlete valódi győzelmet eredményezett a második világháborút követően, az ötlet bizalmat, hitet, békét és szolidaritást hozott és ez a hit megvan Szerbiában is, ahogyan a remény, hogy Szerbia olyan országgá válik, amelyet szívesen látnak...
2021. MÁJUS 9.
[ 10:46 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök koszorút helyezett el Donja Gradinában a jasenovaci koncentrációs táborban történt népirtás áldozatainak emlékére, tudósít a Tanjug. Donja Gradina volt a legtömegesebb kivégzések helyszíne. Az elnök bejelentette, hogy a boszniai Szerb Köztársaság négy szerb önkormányzatnak fog összesen...
2021. MÁJUS 8.
[ 18:19 ]
Szerbiában az utóbbi 24 óra során 1056 koronavírus fertőzöttet regisztráltak, 11.920 elvégzett tesztet követően, közölték hivatalosan. Az utóbbi napon 20 személy vesztette életét a vírus következtében. Az egészségügyi minisztérium adatai alapján Szerbiában jelenleg 135 koronavírusos beteg van lélegeztetőgépen,...
2021. MÁJUS 8.
[ 16:24 ]
Beolvasás folyamatban