Szerbia
Július 1-jétől megszűnik a roaming díj a régióban: A percek 7, az SMS-ek 3, a megabájtok 2 dinárral lesznek olcsóbbak

Július 1-jétől teljesen megszűnik a roaming díjszabás a Nyugat-Balkán országaiban. Ez azt jelenti, hogy a szerbiai, a boszniai, az albániai, az észak-macedóniai és a montenegrói polgárok egymás közötti kommunikációjának ára ugyanannyi lesz, mint a saját országaikon belül.

A roaming díjak megszüntetéséről szóló megállapodást két évvel ezelőtt, pontosabban 2019. április 4-én írták alá Belgrádban, a Világbank által szervezett második digitális csúcstalálkozón. Már 2019 júliusában fokozatosan megkezdték a roaming árak csökkentését, amelyek ma 83-96 százalékkal alacsonyabbak, mint akkor.

Szerbiában a legnagyobb telekommunikációs vállalatok honlapján feltüntetett árjegyzék szerint a következőképpen alakulnak a roaming díjak: a kimenő hívások ára percenként 7,05 és 7,2 dinár között mozog, a bejövő hívásoké pedig 3,53 és 3,6 dinár között. Egy megabájt ára 2,1 dinár körül alakul, míg az SMS-ek ára 2,62 és 2,88 dinár között mozog.

A polgárok és a vállalatok pénztárcáiban több pénz marad

Maljinda Bregu, a regionális együttműködési tanács főtitkára néhány nappal korábban a Szabad Európa Rádiónak elmondta, hogy a polgárok mellett a vállalatok is nagy mértékben csökkenthetik a kiadásaikat.

„Másrészről úgy gondolom, fontos kiemelni, hogy nem csak az internetet használó emberek száma növekedett, de a pandémia ideje alatt rájöttünk, hogy az emberek több időt töltenek el az interneten‟, mondta Bregu.

Hozzátette továbbá, hogy a roaming díjak megszüntetése a fiatalok számára különösen vonzó, hiszen ők ezt ugyanolyan fontosnak tartják, mint a szabad mozgást.

A következő lépés a roaming díjak csökkentése az EU-ban

A Nyugat-Balkán és az Európai Unió közötti roaming díjak, a számos díjkiegészítés mellett is hatalmasak, a régió lakosai pedig ugyanazért a szolgáltatásért négyszer többet fizetnek, mint az európai uniós polgárok.

A kimenő hívások értéke az EU-s országok irányába 99 és 150 dinár között mozog percenként, a bejövő hívásoké pedig 36 és 99 dinár között. Az SMS üzenetek ára 24 és 30 dinár közötti, a megabájtok ára pedig 614 és 1000 dinár között alakul.

Maljinda Bregu idén februárban a nyugat-balkáni roaming-politikával foglalkozó munkacsoport ülésén elmondta, hogy a következő lépés a Nyugat-Balkán és az EU közötti roaming díjak csökkentése.

„Az összes résztvevő magas szintű elkötelezettségére lesz szükség, főként a telekommunikációs szolgáltatók részéről, de ugyanolyan fontos az Európai Bizottság, a kommunikációs hálózatok főigazgatósága, valamint a szomszédságpolitikai és bővítési főigazgatóság műszaki támogatása, továbbá a régió legmagasabb tisztviselőinek elkötelezettsége‟, közölte Bregu.

A barangolási díjak a Nyugat-Balkánon, illetve a roaming díjak csökkentése az Európai Unióval része a közös regionális piaci programnak, amely mellett a nyugat-balkáni országok vezetői elkötelezték magukat tavaly novemberben, a Szófiában megtartott csúcstalálkozón. (Blic)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić szerb elnök Európa napja alkalmából elmondta, hogy Robert Schuman ötlete valódi győzelmet eredményezett a második világháborút követően, az ötlet bizalmat, hitet, békét és szolidaritást hozott és ez a hit megvan Szerbiában is, ahogyan a remény, hogy Szerbia olyan országgá válik, amelyet szívesen látnak...
2021. MÁJUS 9.
[ 10:46 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök koszorút helyezett el Donja Gradinában a jasenovaci koncentrációs táborban történt népirtás áldozatainak emlékére, tudósít a Tanjug. Donja Gradina volt a legtömegesebb kivégzések helyszíne. Az elnök bejelentette, hogy a boszniai Szerb Köztársaság négy szerb önkormányzatnak fog összesen...
2021. MÁJUS 8.
[ 18:19 ]
Szerbiában az utóbbi 24 óra során 1056 koronavírus fertőzöttet regisztráltak, 11.920 elvégzett tesztet követően, közölték hivatalosan. Az utóbbi napon 20 személy vesztette életét a vírus következtében. Az egészségügyi minisztérium adatai alapján Szerbiában jelenleg 135 koronavírusos beteg van lélegeztetőgépen,...
2021. MÁJUS 8.
[ 16:24 ]
Beolvasás folyamatban