Szerbia
Szerbiában többszáz gyerek hivatalosan nem létezik

Az előírás szerint az újszülötteket a szülők adatai alapján írják be a születési anyakönyvbe, ami azt jelenti, hogy ha az anyának nincs személyi igazolványa, akkor az újszülöttet nem jegyzik be, tehát hivatalosan nem létezik, írja a Politika belgrádi napilap.

Bár Szerbia alkotmánya és a nemzetközi egyezmények szavatolják minden gyerek számára a jogot arra, hogy születésük után azonnal bejegyezzék őket az anyakönyvbe, Szerbiában mégis több száz gyerek él bejegyzett név és személyi okmányok nélkül, akik emiatt semmilyen jogot sem gyakorolhatnak a szociális és az egészségvédelem területén.

Amellett, hogy a bejegyzetlen gyerekeknek nincs joguk betegkönyvre, még a törvény szerint minden újszülött gyereket megillető támogatás sem jár nekik, és az anyagi szempontból veszélyeztetettek sem kaphatnak családi pótlékot. Mindemellett a szóban forgó gyerekek nem iratkozhatnak be általános iskolába, habár ez törvényi kötelezettség minden szerbiai gyerek számára.

Ha olyan szerencséje van az érintettnek, hogy az iskola jóindulatú igazgatója szemet huny afelett, hogy nincsenek meg a beiratkozáshoz szükséges dokumentumok, és ennek ellenére engedi beíratni a gyereket az iskolába, akkor az általános iskola elvégzését követően az ilyen diák nem kaphatja meg a végzettségről szóló bizonyítványt, hiszen nincsenek személyes dokumentumai.

Ezért a Praxis nem kormányzati szervezet, amely emberi jogok védelmével, illetve a marginalizált csoportok jogvédelmével foglalkozik, felszólította az Államigazgatási és Helyi Önkormányzati Minisztériumot, valamint az egészségügyi minisztériumot a gyerekek születés utáni azonnali anyakönyvi nyilvántartásba vételi eljárását szabályozó törvényes rendelkezések megváltoztatására.

Ugyanis ezek a rendelkezések most előírják, hogy a szülők adatait személyi igazolványaik, illetve születési anyakönyvi kivonataik alapján vezessék be a születési nyilvántartásba, tehát a gyerek nem kaphat anyakönyvi kivonatot, ha a szülei nem rendelkeznek személyi igazolvánnyal.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az elmúlt hétvégén, vagyis július 23-a és 25-e között a szerbiai autópályákon összesen 740 ezer 776 jármű haladt át, közölte a Szerbia Útjai közvállalat. Az úthasználati díj megfizettetéséből pedig 385 millió 795 ezer 773 dinár folyt be, ami a tavalyi évi időarányoshoz viszonyítva 63,75 százalékkal, míg a...
2021. JÚLIUS 27.
[ 9:24 ]
A szerb állampolgárok többsége, azaz 52,3 százaléka támogatja az ország Európai Unióhoz való csatlakozását, míg 32,6 százalékuk ellenzi azt - derül ki az EU szerbiai delegációja számára végzett közvéleménykutatásból, közölte az Európai Uniós Információs Központ. A kutatásban részt vevők 8,4 százaléka nem...
2021. JÚLIUS 26.
[ 17:11 ]
Szerbiában az elmúlt 24 óra folyamán 8817 elvégzett tesztet követően 241 fertőzött személyt regisztráltak, a koronavírus következtében egy páciens vesztette életét, ezzel a vírus szerbiai áldozatainak száma 7105-re emelkedett. Kórházi kezelésen jelenleg 338 beteg, lélegeztetőgépen pedig 11 személy van. A...
2021. JÚLIUS 26.
[ 16:51 ]
Beolvasás folyamatban