Szerbia
Várhelyi: Szerbia még idén megnyit két klasztert
Betűméret:             

Várhelyi Olivér, az EU szomszédságpolitikai és bővítési biztosa ma kijelentette, hogy az EU bővítési politikája áll továbbra is a biztosság tevékenységének középpontjában, ami Szerbia számára két további klaszter megnyitását jelenti még az idei év folyamán.

Várhelyi szerint Szerbia kulcsfontosságú szerepet tölt be a régióban és Európában is.

Mint fogalmazott, az EU számára a Nyugat-Balkán az egyik legnagyobb prioritás, ezt pedig a pandémia alatt is megmutatta az unió, amikor 3,3 milliárd eurós támogatási csomagot biztosított a régió számára.

Várhelyi bejelentette, hogy az EU a hosszú távú felépülést is támogatja, majd arra emlékeztetett, hogy kidolgozták a Nyugat-Balkán gazdasági beruházási tervét, amelynek rétéke 30 milliárd euró, Szerbia pedig az elmúlt években 5 milliárd euró vissza nem térítendő támogatásban részesült.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban