Szerbia
Momirović miniszter rosszul lett egy építkezésen, sürgősen megműtötték Užicében

Tomislav Momirović építésügyi, közlekedési és infrastruktúraügyi minisztert ma sikeresen megműtötték az užicei kórházban, miután egy helyi építkezésen tett látogatása alkalmával rosszul lett, erősítette meg a hírt a Tanjugnak az intézmény.

Momirovićot vakbél miatt műtötték meg, lábadozik a beavatkozás után.

A miniszter ma akkor lett rosszul, amikor az autópálya Preljina és Požega közötti szakaszán folyó munkálatokat tekintette meg. Momirović előbb a Laz alagútnál folyó munkálatokhoz látogatott el, majd találkozott Đorđe Nikitovićtyal, Požega község elnökével, akivel a települést elkerülő út projektjének megvalósításáról beszélgetett.

A miniszter az alagútnál tett látogatásakor, majd később, a Nikitovićtyal történő találkozón is gyengeségre és alhasi fájdalmakra panaszkodott, de ettől függetlenül útnak indult, hogy egy újabb építkezést is szemügyre vegyen.

Ezt követően azonban az állapota olyan rosszra fordult, hogy azonnal kórházba szállították.

„A miniszternek elfakadt a vakbele, ezért sürgősen meg kellett műteni. A műtéti beavatkozás véget ért, a miniszter jó állapotban van, és 5-6 napon belül, amennyiben minden rendben lesz, haza is engedjük”, közölte a Kurirral Danijela Vasiljević, Užice Egészségügyi Központ sajtóreferense. (Tanjug, Kurir)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Szabadság és Igazság Pártja, az Együtt Szerbiáért mozgalom, a Szabad Polgárok Mozgalma és a Demokrata Párt úgy döntött, hogy nem vesz részt a pártok közötti párbeszéd második szakaszának folytatásában, amely az EP-képviselők közvetítésével zajlik. A találkozó résztvevői az újságíróknak elmondták, hogy a...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 19:37 ]
Aleksandar Vučić, szerb elnöke ma délután Isztambulba érkezett, ezzel megkezdődött törökországi látogatása. Vučićot az isztambuli repülőtéren a legmagasabb katonai tiszteletadással fogadták - jelentették be a "Budućnostsrbijeav" hivatalos Instagram fiókjában - adta hírül a Tanjug. Aleksandar Vučić, Recep...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 19:00 ]
A hivatalos adatok szerint az elmúlt 24 órában 34 ember halt meg a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében Szerbiában, áll a covid19.rs holnapon. 26.127 személyt teszteltek és 7.572 esetben állapították meg a vírus jelenlétét. 163 beteg szorul gépi lélegeztetésre. Összesen 4.054 embert ápolnak...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 18:54 ]
Beolvasás folyamatban