Szerbia
Állami tiszteletadás mellett temetik el a JSZSZK utolsó elnökét

Elhunyt Borisav Jović, az egykori JSZSZK elnökségének utolsó elnöke, akit szeptember 18-án, 12 óra 30 perckor helyeznek örök nyugalomra katonai és állami tiszteletadás mellett a belgrádi Újtemetőben.

Borisav Jović tiszteletére csütörtökön 10 óra 30 perckor gyászülést tartanak a belgrádi városi képviselő-testület dísztermében.

Jović hétfőn, 93. életévében a koronavírus-fertőzés következtében hunyt el, a Karaburma városrészben lévő katonai-egészségügyi központban.

Borisav Jović 1928. október 29-én született, ő volt a Jugoszláv Szocialista Szövetségi Köztársaság (JSZSZK) elnökségének utolsó elnöke, valamint a Szerbiai Szocialista Párt magasrangú képviselője.

1975 és 1979 között a JSZSZK olaszországi nagykövete volt, 1983-ban pedig megválasztották a szerb képviselőház alelnökévé, 1988-ban és 1989-ben pedig az elnöke volt.

A JSZSZK elnökségének szerbiai képviselőjévé 1989. március 28-án választották meg, majd az elnökség alelnöke volt 1989. május 15-e és 1990. május 15-e között, a rákövetkező egy évben pedig az elnöke volt. (FoNet)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Aleksandar Vučić, szerb elnöke ma délután Isztambulba érkezett, ezzel megkezdődött törökországi látogatása. Vučićot az isztambuli repülőtéren a legmagasabb katonai tiszteletadással fogadták - jelentették be a "Budućnostsrbijeav" hivatalos Instagram fiókjában - adta hírül a Tanjug. Aleksandar Vučić, Recep...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 19:00 ]
A hivatalos adatok szerint az elmúlt 24 órában 34 ember halt meg a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében Szerbiában, áll a covid19.rs holnapon. 26.127 személyt teszteltek és 7.572 esetben állapították meg a vírus jelenlétét. 163 beteg szorul gépi lélegeztetésre. Összesen 4.054 embert ápolnak...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 18:54 ]
A büszkeségnapi felvonulást szeptember 18-án tartják. Ugyanerre a napra, csaknem ugyanarra az időpontra hirdették meg közösségi oldalakon az vakcinaellenes, maszkellenes mozgalmak, antiglobalisták és más szervezetek nagygyűlését is „covid-beléptetők megakadályozásása" címen - írja a szerbiai média. A Pride-ot idén...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 15:42 ]
Beolvasás folyamatban