Szerbia
Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság ma a szerb egység, szabadság és a nemzeti zászló napját ünnepli

Szerbiában és a boszniai Szerb Köztársaságban (RS) ma a szerb egység, szabadság és a nemzeti zászló napját ünnepli.

A két kormány úgy döntött, hogy szeptember 15-én legyen ez az ünnep, azon a napon, amikor 1918-ban az első világháborúban áttörték a szaloniki frontot.

A központi ünnepséget Belgrádban tartják meg a Száva téren, Stefan Nemanja nagyzsupán emlékművénél. A ceremónia hivatalosan 17 óra 30 perckor kezdődik a Kalemegdanon, ahol eldördülnek a tüzérségi ágyúk.

Ezt megelőzően több kísérőrendezvényt is tartanak a Kalemegdanon, Vuk vajda parkjában, a Köztársaság és a Slavija téren.

Szerbia és a boszniai Szerb Köztársaság tisztségviselői korábban felszólították a szerb nemzethez tartozókat, hogy tűzzék ki otthonukra a nemzeti zászlót, lakjanak bárhol is.

Az ünnepnap alkalmából a védelmi minisztérium és a szerb hadsereg az újbelgrádi Ušće parkban katonai felszerelés- és fegyverbemutatót tart.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Szabadság és Igazság Pártja, az Együtt Szerbiáért mozgalom, a Szabad Polgárok Mozgalma és a Demokrata Párt úgy döntött, hogy nem vesz részt a pártok közötti párbeszéd második szakaszának folytatásában, amely az EP-képviselők közvetítésével zajlik. A találkozó résztvevői az újságíróknak elmondták, hogy a...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 19:37 ]
Aleksandar Vučić, szerb elnöke ma délután Isztambulba érkezett, ezzel megkezdődött törökországi látogatása. Vučićot az isztambuli repülőtéren a legmagasabb katonai tiszteletadással fogadták - jelentették be a "Budućnostsrbijeav" hivatalos Instagram fiókjában - adta hírül a Tanjug. Aleksandar Vučić, Recep...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 19:00 ]
A hivatalos adatok szerint az elmúlt 24 órában 34 ember halt meg a koronavírus-fertőzés szövődményei következtében Szerbiában, áll a covid19.rs holnapon. 26.127 személyt teszteltek és 7.572 esetben állapították meg a vírus jelenlétét. 163 beteg szorul gépi lélegeztetésre. Összesen 4.054 embert ápolnak...
2021. SZEPTEMBER 17.
[ 18:54 ]
Beolvasás folyamatban