Szerbia
Aleksandar Vučić gratulált Orbán Viktornak

Aleksandar Vučić szerb elnök gratulált Orbán Viktornak miniszterelnöknek az újraválasztásához.

„Kedves barátom, szívből gratulálok a baráti Magyarország miniszterelnökévé való újraválasztásodhoz” – írta Vučić, majd így folytatta: "A polgárok bizalma mindig a legnagyobb megtiszteltetést és a legsúlyosabb felelősséget jelenti, nehéz időkben pedig éppenséggel azt az elkötelezettséget, határozottságot és államfői bölcsességet követeli, amit te eddig is tanúsítottál, s amelyre ma mindenkinek nagyobb szüksége van, mint valaha.

Vučić hozzátetette, meg van győződve arról, hogy Magyarország a kihívások ellenére is magabiztosan halad a haladás útján. „Ezen az úton Szerbia az eddigiekhez hasonlóan megbízható, hűséges és őszinte partnere marad Magyarországnak és népének” – írta a szerb elnök.

Vučić leszögezte, továbbra is harcolni fog Szerbia és Magyarország, valamint a két nép közös értékeiért és érdekeiért, valamint a még jobb és szorosabb kapcsolatokért.

"Mint eddig, most is kiemelt figyelmet fordítunk a kisebbségeinkre, mert bár határok választanak el bennünket, mindkét oldalon az emberek jelentik a legerősebb hidat országaink között. A kétoldalú kapcsolatok mellett tudom, hogy továbbra is ápolni fogjuk a személyes barátságunkat, amely a legnehezebb pillanatokban kovácsolódott. Szeretném továbbá megragadni az alkalmat, hogy neked és a kormányodnak megköszönjem azt az önzetlen támogatást, amelyet Szerbiának nyújtotok az ország európai útján akkor, amikor sokan ezt nem merik megtenni" - írta Vučić.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Azok a polgárok, akik már megkapták az 5 ezer dináros üdülési utalványt, mától jelentkezhetnek a további 10 ezer dinár értékű, szerbiai nyaraláshoz felhasználható utalványokért, írja a Beta. A polgároknak legkésőbb 30 nappal az utazás kezdete előtt kell jelentkezniük a Szerbiai Posta tolóablakainál. Át kell adniuk...
2022. JÚNIUS 29.
[ 14:58 ]
Ma, a kisérettségi záróvizsga utolsó napján a nyolcadikos diákok kilenc órától a kombinált tesztet töltötték ki, amely öt tantárgyból – történelem, földrajz, biológia, kémia és fizika – tartalmaz kérdéseket. Az előző két napban anyanyelvből és matematikából vizsgáztak a leendő középiskolások. A...
2022. JÚNIUS 29.
[ 9:27 ]
Ivan Vejvoda, a bécsi Társadalomtudományi Intézet vezető munkatársa kijelentette, hogy Szerbia nem tudja fenntartani a semlegességét, és 2004-ig az ország közeledett a NATO-hoz. Vejvoda szerint Zoran Đinđić miniszterelnök idején kezdődtek meg a tárgyalások a szövetség teljes jogú tagságához való csatlakozásról,...
2022. JÚNIUS 29.
[ 9:15 ]
Beolvasás folyamatban