Szerbia
Elérhetők a kisérettségi előzetes eredményei
Betűméret:             

Mától elérhetők a kisérettségi előzetes eredményei a mojasrednjaskola.gov.rs portálon, ahol a vizsgák eredményét illetően akár kifogást is benyújthatnak július 1-jén és 2-án 16 óráig.

Azoknak, akiknek nincs lehetőségük az eredményekhez és a tesztekhez elektronikus úton hozzáférni, megtekinthetik azt az általános iskolák hirdetőtábláin is – írja a Danas napilap.

A tanulónak, szülőnek vagy más törvényes képviselőnek joga van mindhárom teszthez hozzáférni, megtekinteni.

A középiskolába való beiratkozással kapcsolatos minden tevékenységet papír benyújtása nélkül végezhetnek el a szülők és a diákok az említett portálon keresztül.

A záróvizsga végleges eredményeit július 5-én teszik majd közzé. Ugyanezen a már említett portálon keresztül lehet leadni a kívánságlistát is, amit július 6-áig korlátlanul tudnak változtatni és kiegészíteni a tanulók. A listát papírformában is leadhatják, július 6-án és 7-én.

A szülők július 13-án láthatják majd a rangsorolást online, az iratkozás pedig július 14-e és 20-a között történik majd.

A kisérettségin, amelyet június 27. és 29. között tartottak, a szerbiai nyolcadikos diákok 99,5 százaléka vett részt.(FoNet, 021.rs)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Miután a rendőrség megállapította, hogy az eltűnt kislány, Danka Ilić nem tartózkodik azon a 10 négyzetkilométeren, amelyet tegnap és ma kutattak át a Bor melletti Banjsko Polje településen, a lány keresését operatív módon folytatják. Mint a Tanjug riportere a helyszínről közölte, a rendőrök megállapították, hogy a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 19:27 ]
Német László belgrádi érsek ma húsvéti üzenetében közölte, hogy a húsvét megváltoztatta a teremtett világ jövőjét, és benne az embert is, a hit pedig erőt ad az embereknek, hogy kitartsanak az életük útján. Üzenetében Német gratulált minden katolikusnak, aki március 31-én, a Gergely-naptár szerint ünnepli a...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 16:40 ]
Dejan Luković rendőrtábornok, a speciális egységek rendőrigazgatóságának helyettese ma – a kétéves Danka Ilić eltűnése kapcsán – azt mondta, hogy az ügyben a bori rendőrkapitányság az illetékes, de abban a pillanatban, amikor látták, hogy egyedül nem fogják rövid idő alatt megtalálni a lányt, Bratislav Gašić...
2024. MÁRCIUS 27.
[ 13:45 ]
Beolvasás folyamatban