Szerbia
Brnabić: A körülmények lelassították a kormányalakítást, már látszódnak összetételének körvonalai
Betűméret:             

Ana Brnabić miniszterelnök elmondta, hogy a kabinet megalakítása átcsúszik októberre, de azt is, hogy a jelenlegi kormány a polgárok érdekét szem előtt tartva dolgozik. Lassan kirajzolódnak az új kormány körvonalai, de nincs minden megoldva, lesznek személyi változások és a minisztériumokról szóló törvények is módosulnak, jelentette be ma a miniszterelnök.

„Remélem, hogy ez október első fele lesz, de soha sem tudhatjuk, hogy milyen kötelezettségek jönnek még addig”, magyarázta Brnabić.

A miniszterelnök a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) híradójának vendégeként azt is elmondta, hogy lesz fűtés, és cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, hogy nincs elég fűtőolaj.

„Most, hogy elmúlt minden, ami szeptemberben történt, most újabb álhírekkel rukkolnak elő arról, hogy a gazdaság számára megawattonként 120 euróra drágul az áram ára, ami hazugság. Most 95 euró az ára, amit mi támogatunk, de ennyi is marad”, fogalmazott Brnabić.

Emlékeztetett arra, hogy a korábbi években Szerbia a földgáz felé fordult, így ma már kevesebb a fűtőolajjal működő fűtőmű, mint amennyi a korábbi hatalom idején volt. „Azok számára, amelyek még fűtőolajat használnak, rendeltünk készleteket és az árutartalékokban is van, a biztonság kedvéért további 30 ezer tonnát rendeltünk, hogy biztonságban legyünk”, mondta a miniszterelnök.

Brnabić arra is rámutatott, hogy Aleksandar Vučić szerb elnöknek az ENSZ-ben elmondott beszéde után világos, hogy a Nyugat miért erőlteti ennyire, hogy végleges megállapodás szülessen a Belgrád és Pristina közötti kapcsolat normalizálásáról.

„Mindazzal, amit Vučić elnök mondott tegnap este, az számukra kavics a cipőnkben, mert az Ukrajna területi integritásával kapcsolatos történetek mind kútba esnek, ha megemlítjük Szerbiát, és ha Vučić elnök azt mondja, hogy rendben bvan, de mi a különbség Ukrajna és Szerbia területi integritása között”, emelte ki Brnabić.

Ez az a kavics a cipőben, amitől úgy akarnak megszabadulni, hogy megoldják ezt a kérdést, és akkor többé nem hivatkozhatunk az ENSZ alapokmányára, és nem emlékeztetjük őket többé arra, hogy milyen álszentek, tette hozzá a kormányfő.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Amarikai-koszovói egyeztetés - illusztráció
2023. OKTÓBER 1.
[ 10:47 ]
Xhelal Sveçla koszovói belügyminiszter szombaton kijelentette, hogy a koszovói illetékes szervek a nemzetközi partnerek segítségével kérni fogják Szerbiától a banjskai (Bajskë) támadás valamennyi elkövetőjének kiszolgáltatását Pristinának. A Szabad Európa Rádiónak nyilatkozó koszovói tisztségviselő...
2023. SZEPTEMBER 30.
[ 16:29 ]
Goran Vesić építési, közlekedési és infrastruktúraügyi miniszter manipulációnak nevezte egyes médiumok híreit a Belgrád--Budapest -gyorsvasút építésének problémáiról. Kiemelte, hogy az Újvidék--Szabadka-vonal gyorsabban épül a tervezettnél, semmiféle késés ne lesz. Az is álhír, hogy a vasút nem kapta meg az...
2023. SZEPTEMBER 30.
[ 15:19 ]
Holnaptól, október elsejétől érvényesek a nyugdíjaskártyák. Eddig 920 ezer idősebb polgár jelentkezet, hogy élni szeretne a nyugdíjaskártya biztosította kedvezményekkel. Az igénylők jó része már meg is kapta a kártyát, amellyel holnaptól több mint 620 helyen vásárolhat a rendes árnál olcsóbban. Siniša Mali...
2023. SZEPTEMBER 30.
[ 13:22 ]
Beolvasás folyamatban