Szerbia
Borrell: Megállapodás született a rendszámtáblákról Koszovóban
Betűméret:             

Josep Borrell, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője a Twitteren azt írta, hogy az EU közvetítésével a koszovói feszültségek ügyében olyan intézkedésekről állapodtak meg, amelyekkel elkerülik a további eszkalációt, és teljes mértékben a felek kapcsolatainak normalizálására irányuló javaslatra koncentrálhatnak.

„Szerbia leállítja a koszovói városok nevével ellátott rendszámok kiadását, Koszovó pedig felfüggeszti a járművek újrajegyeztetésével kapcsolatos további tevékenységeit. A következő napokban meghívom a feleket, hogy a további lépésekről tárgyaljunk”, mondta Borrell.

Miroslav Lajčák, a párbeszéddel foglalkozó uniós különmegbízott többórás megbeszélést tartott Belgrád és Pristina fő tárgyalópartnerei, Petar Petkovićtyal és Besnik Bislimivel.

A találkozóra azután került sor, hogy 48 órával elhalasztották a rendszámtáblákra vonatkozó intézkedések végrehajtását. Ezt az amerikai nagykövetség kérte Albin Kurtitól.

Giaufret: Jó hír

Emanuele Giaufret, az Európai Unió szerbiai delegációjának vezetője bejelentette, hogy a Belgrád és Pristina között létrejött, rendszámtáblákról szóló megállapodás nagyon jó hír, és hozzátette, hogy most mindkét fél a „kapcsolatok normalizálására” koncentrálhat, írja a Politika.

„Nagyon jó hírek érkeztek Brüsszelből. Az EU segítségével megállapodás született a további eszkaláció elkerülése érdekében. A Belgrád és Pristina közötti párbeszéd most a kapcsolatok normalizálására összpontosíthat”, írta Giaufret a Twitter közösségi oldalán.

Maradnak a KM-táblák, a szerbek fellélegezhetnek

Az albánok az este mindent elfogadtak, amit az előző napokban elutasítottak, és amiről hallani sem akartak, jelentette be Szerbia Koszovó-ügyi hivatala, amikor ismertette a Brüsszelben kötött megállapodás főbb előnyeit.

„Az EU-bejelentése, amely a párbeszédből származó összes korábbi megállapodás teljesítéséről szól, nagy siker Szerbia számára, és minden kétséget kizáróan ezeknek a megállapodásoknak a teljesítése megelőzi a kapcsolatok normalizálásáról szóló további tárgyalásokat”, közölte a hivatal. A szerbek fellélegezhetnek.

Azt üzenik a polgárokat, hogy megőrizték a KM-táblákat, és azok Koszovó északi részén használatban maradnak, amíg meg nem születik a végső megállapodás.

„Egyébként az elmúlt években mindössze tíz új KM-táblát adtunk ki, így ez az intézkedés a gyakorlatban nem érinti a népünket. Koszovói szerbek továbbra is gond nélkül vezethetnek a KM-rendszámokkal. Soha, semmilyen körülmények között nem fogadjuk el az RKS rendszámokat, és ez a megállapodás is ezt erősíti meg”, áll a közleményben.

A hivatal értékelése szerint a tegnap esti megállapodás azt jelzi, hogy az USA csillapítani akarta a feszültséget, és ezért tettek lépést ebbe az irányba.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Harmadik napja keresik a kétéves Danka Ilićet, miután a terepi kutatást tegnap felfüggesztették. A Bor melletti Banjsko Polje település átkutatása után a rendőrség bejelentette, hogy felfüggeszti a keresést, mert minden jel arra utal, hogy a lány nincs ezen a 10 négyzetkilométeres területen. A rendőrség közölte, hogy...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 11:19 ]
Ellentétben a Szerbiába érkező orosz fehér emigrációval, amely száz évvel ezelőtt történt és mély hatást gyakoroltaz országban, elsősorban az építészetben, a mai bevándorlók informatikával és kereskedelemmel foglalkozó emberek, közölte ma a NIN magazin. Egyes adatok szerint 2022 februárja óta több mint 220 ezer...
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:52 ]
Az ENSZ Biztonsági Tanácsa ma tartja meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójának 25. évfordulója alkalmából, jelentette be Dmitrij Poljanszkij, Oroszország ENSZ képviselőjének helyettese. „Ismételten kértük, hogy az ENSZ Biztonsági Tanácsa tartsa meg ülését a NATO Jugoszlávia elleni agressziójáról....
2024. MÁRCIUS 28.
[ 10:18 ]
Beolvasás folyamatban