Szerbia
Várhelyi: A Nyugat-Balkán integrációja az EU fő prioritásai közé tartozik
Betűméret:             

Várhelyi Olivér uniós bővítési biztos ma azt mondta, hogy hivatala fő prioritása a nyugat-balkáni országok integrációja az Európai Unióba, és vissza kell térni az EU-bővítés alapvető elveihez.

A Triesztben megtartott Olaszország és a Nyugat-Balkán: Növekedés és integráció című konferencián Várhelyi hangsúlyozta, hogy Trieszt nemcsak „a Nyugat-Balkán kapuja, hanem Közép-Európa kapuja is, ami azt mutatja, hogy mennyi mindent tehetünk meg közösen a Nyugat-Balkán mielőbbi EU-integrációja érdekében”.

Úgy értékelte, hogy „több Triesztre van szükség a Balkánon” és Olaszország nagyobb jelenlétére, hiszen az Ukrajna elleni orosz támadás fényében a Nyugat-Balkán integrációja az EU három legfontosabb prioritása között szerepel sőt, „nemcsak az EU-nak, mint intézménynek, hanem valamennyi vezetőjének is”.

Giorgia Meloni: Az EU balkáni bővítésének prioritást kell élveznie

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök ma kijelentette, hogy a balkáni bővítést az Európai Unió prioritásaként kell kezelni, és hangsúlyozta, hogy az EU-nak új jövőképet kell kidolgoznia a térséggel kapcsolatban.

Az Olaszország és a Nyugat-Balkán: Növekedés és integráció című konferencián kijelentette: kormányának célja, hogy „több Olaszországot” vigyen a Balkánra.

„A régió pártolói ezt kérik tőlünk, én személyesen is tapasztaltam a tiranai csúcstalálkozón. Főszereplők vagyunk a régióban, de meg kell újítanunk jelenlétünket, és be kell fektetnünk a stratégiai ágazatokba”, mondta Meloni. (Tanjug)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Tavaly 3.649 darab hamis bankjegyet fedeztek fel Szerbiában, ebből a legtöbb a dinár volt, szám szerint 2.905 darab, ami a felfedezett hamis bankjegyek 79,61 százaléka. Ezt követi 476 darab euró (13,04 százalék), majd a 105 darab amerikai dollár, illetve a 163 darab egyéb valuta, Szerbiai Nemzeti Bank (NBS). A dinárok közül a...
2023. JANUÁR 26.
[ 13:05 ]
Azzal az információval kapcsolatban, hogy Szerbiában rágógumi formájában jelent meg új pszichoaktív szer a piacon, az úgynevezett kids drog vagy snüssz, a belügyminisztérium bejelentette: ha bármilyen olyan anyagot találnak, amelyről azt gyanítják, hogy kábítószer, azt lefoglalják. Ezt követően az országos bűnügyi...
2023. JANUÁR 26.
[ 10:58 ]
Vladimír Bilčík, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevője úgy értékelte, hogy ha Szerbia „az EU-ba tartó vonat hátuljában ül”, akkor érthető, hogy ez bizonyos következményeket von maga után. Az Amerika Hangjának pontosította, hogy az EU-n belül nem tárgyalnak arról, hogy megszakítsák a Szerbiával folytatott...
2023. JANUÁR 26.
[ 10:44 ]
Beolvasás folyamatban