Szerbia
Escobar: Pristinának változtatnia kell a hozzáállásán, arra biztatjuk Belgrádot, hogy legyen türelmes
Betűméret:             

Gabriel Escobar, az Egyesült Államok Belgrád és Pristina közötti párbeszédért felelős különmegbízottja kijelentette: a Belgrád és Pristina közötti tárgyalások újabb sikertelensége után annak félnek kell változtatnia a hozzáállásán, aki a „vedd el vagy hagyd ott” elv szerint cselekszik, ez a fél pedig a koszovói kormány.

Escobar az Amerika Hangjának adott nyilatkozatában rámutatott, hogy Belgrádot továbbra is arra biztatják, hogy legyen konstruktív és türelmes a párbeszédben, és ne tegyen semmit, amivel hozzájárulna a destabilizációhoz.

Elmondta továbbá, egyértelmű, hogy Pristinának mik a kötelezettségei, és Josep Borrell EU-főképviselő is nagyon világosan nyilatkozott erről, közölte a Tanjug.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Vasárnap Belgrádban érkezett Giorgia Meloni olasz kormányfő, akinek megválasztása óta ez az első szerbiai látogatása. A belgrádi Nikola Tesla repülőtéren Aleksandar Vučić szerb elnök fogadta. Ezt követően a felek tárgyalása során szó esett a két ország közötti együttműködés javításáról, valamint Szerbia európai...
2023. DECEMBER 3.
[ 16:30 ]
A vagyon-visszaszármaztatásról szóló törvény meghozatala óta eddig összesen 7846, korábban államosított épület került vissza egykori tulajdonosaihoz vagy azok örököseikhez, tájékoztatott a Vagyon-visszaszármaztatási Ügynökség a FoNet híre szerint. A részletes adatok szerint a restitúció 5242 üzlethelyiséget,...
2023. DECEMBER 3.
[ 8:45 ]
Ma Belgrádban tartotta választási nagygyűlését az Aleksandar Vučić – Szerbia nem állhat meg lista. Miloš Vučević listavezető, a Szerb Haladó Párt (SNS) elnöke elmondta, ez a lista Szerbia haladásának legerősebb motorja, Szerbia hanyatlásának legerősebb gátja, hogy az ország ne térjen vissza a 2012 előtti időszakba,...
2023. DECEMBER 2.
[ 22:27 ]
Beolvasás folyamatban