Szerbia
Éjszakai razzia a Szerbiai Postán
A rendőrség és az ügyészség is vizsgálja a posta működését
Betűméret:             

Pénteken késő este rendőrök lepték el a Szerbiai Posta főépületét. A rendőrség és a belgrádi Legfelsőbb Ügyészség tagjai behatoltak a Szerbiai Posta helyiségeibe és első információk szerint a közvállalat működését ellenőrzik – értesült nem hivatalos forrásokból az RTS.

A Blic értesülései szerint egyebek között a posta logója áttervezésének finanszírozását is ellenőrzik. Néhány napja jelent meg ugyanis az az információ, miszerint a Szerbiai Posta 1,5 millió eurót fizetett azért, hogy a cég logójának dizájnját korszerűsítsék, áttervezzék. A posta vezetősége akkor ezt cáfolta.

Mint ismeretes, a postai dolgozók október 24-e óta sztrájkolnak, s a hetek óta tartó munkabeszüntetés miatt szinte teljesen leállt a levelek, számlák, csomagok és egyéb postai küldemények kézbesítése.

A Szerbiai Posta és a szerb kormány csütörtökön megállapodott a követelések teljesítésében, de nem sokkal később ezt cáfolták. Ugyanakkor a posta pénteken este azt is bejelentette, hogy a belgrádi és újvidéki postaközpontok működnek, és a hétvégén három műszakban folytatják a munkát, amit ugyancsak a dolgozók cáfolata követett.

Razzia a D Express telephelyén

A rendőrség tegnap este razziát tartott a United Grouphoz tartozó D Express gyorspostai szolgálat telephelyén is. Csaknem hét órát töltöttek a helyiségben anélkül, hogy Zdenko Tomanović ügyvéd szerint bármilyen dokumentumot vagy parancsot mutattak volna az alkalmazottaknak.

A belgrádi Legfelsőbb Ügyészség kérelmet nyújtott be a belügyminisztériumhoz és az adórendőrséghez a szükséges információk begyűjtése érdekében, miután a belügyminisztérium szerint arra utaló jelek vannak, hogy a D Express vállalatban gazdasági bűncselekmény történt, amely ellen hivatalból büntetőeljárás indul – jelenti az RTS.

Elrendelték, hogy a belügyminisztérium és az adórendőrség törvényi felhatalmazásaik keretein belül olyan bizonyítékokat gyűjtsön és biztosítson, amelyeknek a későbbiekben jelentősége lehet a büntetőeljárás lefolytatása szempontjából – erősítette meg az RTS-t a Legfelsőbb Ügyészség.

A D Express közleményben reagált az esetre. Szerintük a futárcég telephelyeibe való példátlan, vad behatolás és a bűnüldözési szolgálat által véghezvitt alaptalan, sürgősségi átvizsgálás nyilvánvalóan arra irányul, hogy olyan koholt vádakat kreáljanak, miszerint a D Express futárszolgálat okolható a posta dolgozóinak sztrájkjáért, amihez ennek a cégnek semmi köze.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Albin Kurti koszovói kormányfő fogadta Čedomir Jovanović liberális szerb politikust, adta közzé a hírt Koszovó kormánya. A felek a Koszovóban és Szerbiában történt legújabb eseményekről, a két ország viszonyáról beszélgettek. Szó volt arról is, hogy a Nyugat-Balkánon szükség lenne a hatalom megerősítésére, a...
2023. DECEMBER 4.
[ 11:13 ]
Az Európai Tanács felkéri az Európai Bizottságot, hogy Szerbia uniós csatlakozása kapcsán "sürgősen terjesszen elő javaslatot a 35. fejezetben szereplő kritériumok módosítására és kiegészítésére" - értesült az N1. Ezzel a javaslattal a Koszovó és Szerbia közötti kapcsolatok normalizálásáról szóló...
2023. DECEMBER 3.
[ 19:44 ]
A december 17-ei rendkívüli szerbiai parlamenti választásokon összesen 6.500.165 választópolgár adhatja le szavazatát, közölte vasárnap a Köztársasági Választási Bizottság (RIK). A bizottságnak a mai napig kellett döntenie az egységes választói névjegyzék összeállításáról, ezt követően azt a Hivatalos...
2023. DECEMBER 3.
[ 16:42 ]
Beolvasás folyamatban