Szerbia
Dačić: A belgrádi önkormányzati választások előtt meg kell alakulnia a kormánynak
Betűméret:             

A szerb kormánynak még a belgrádi helyhatósági választások megtartása előtt meg kell alakulnia, vagyis 90 nappal a parlament megalakulását követően, ami május eleje, jelentette ki ma Ivica Dačić megbízott miniszterelnök, külügyminiszter.

A Tanjugnak nyilatkozva elmondta, Szerbia számára bizonyos kérdések jelenleg prioritást élveznek, ilyen Koszovó felvétele az Európa Tanácsba, de ennek ellenére figyelni kell az új kormány megalakulására szabott határidőre.

„Tiszteletben kell tartani a határidőt, mert ellenkező esetben új parlamenti választások lennének, de tudják, hogy ennek nem vagyok híve” – tette hozzá Dačić.

A fővárosi választások kapcsán felvetődő ellenzéki bojkottal kapcsolatban elmondta, véleménye szerint mindenkinek részt kellene vennie a választásokon, „hogy ne kerüljön sor esetleg olyan vitás helyzetekre, amelyek nem tennék lehetővé, hogy az elkövetkező négy évben normális politikai munka folyjon”.

Aláhúzta, teljes mértékben azt szorgalmazza, hogy Szerbiában csak rendes választások legyenek, mert ez egy demokratikus hagyomány.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A nők elleni erőszak nemcsak Szerbiában, hanem az egész világon komoly problémát jelent, sok nő és lány hal meg családon belüli és párkapcsolati erőszak következtében. Szerbiában az idén már nyolcan. Az illetékesek nem győzik hangsúlyozni, hogy fontos bejelenteni az erőszakos cselekményeket, mert ez életet menthet....
2025. MÁJUS 18.
[ 13:06 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök ma este Nišben, a Nem adjuk Szerbiát elnevezésű, össznépi gyűlés keretében megtartott központi rendezvényen kijelentette, hogy többé nem érdeklik azoknak a követelései, akik hat hónapja Szerbia-szerte blokád alatt tartanak intézményeket, és akik azt mondják, hogy „ő nem illetékes”. Mint...
2025. MÁJUS 17.
[ 20:03 ]
A Szakma védelme nevű, több száz bíróból és ügyészből álló informális csoport élesen bírálta a Bírói Tanács (VSS) május 16-án kiadott közleményét, „meggondolatlannak és veszélyesnek” minősítve azt. A közlemény szerint a csoport tagjai határozottan elutasítják, hogy „bíróságokra úgy lépjenek be, hogy...
2025. MÁJUS 17.
[ 17:52 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó