Szerbia
Holnaptól június 1-jéig ingyenes bőrgyógyászati vizsgálatokat végeznek Szerbia 13 városában
Betűméret:             

Az anyajegyek ingyenes vizsgálatát Szerbia 13 városában szervezik meg holnaptól június 1-ig a Szerbiai Dermatovenerológusok Egyesületének támogatásával. Céljuk, hogy felhívják a polgárok figyelmét a fényvédelem és a rosszindulatú bőrdaganatok megelőzésének fontosságára.

A rendszeres vizsgálatok és az önvizsgálat kulcsfontosságú a bőrrák legveszélyesebb formája, a melanoma megelőzésében, amit ha időben észlelnek, az esetek 99 százalékában gyógyítható, áll a közleményben.

Tavaly ugyanennek a projektnek a keretében Szerbia hat városában mintegy 2.000 vizsgálatot végeztek el, és 85 gyanús anyajegyet fedeztek fel, a páciensek pedig további kezelést kaptak. Szerbiában évente több mint 700 új esetet fedeznek fel, de ennek csupán 20 százaléka van korai stádiumban, ezért is fontos tudatosítani a rendszeres vizsgálatok szükségességét, valamint az UV-sugárzás elleni védekezés fontosságát.

Május 23-a és június 1-je között egyebek mellett Újvidéken és Szenttamáson is a polgárok rendelkezésére állnak a bőrgyógyászok.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Hszi Csin-ping, Kína elnöke üdvözlő üzenetet küldött Szerbia elnökének, Aleksandar Vučićnak és a szerb népnek az államiság napja, gyertyaszentelő (Sretenje) napja alkalmából. Üzenetében hangsúlyozta, hogy a két fél vállvetve védi egymás létfontosságú érdekeit, valamint közösen lép fel a főbb kihívásokkal...
2025. FEBRUÁR 12.
[ 12:56 ]
Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke ma kijelentette, hogy jelen pillanatban a blokádban részt vevő hallgatók negyedik követelésének teljesítéséhez – amely az egyetemek számára nyújtott anyagi támogatás növelésére vonatkozik – nincs szükség a felsőoktatási törvény módosítására. Hozzátette, hogy az állami...
2025. FEBRUÁR 12.
[ 11:41 ]
Milorad Grčićot, Obrenovac községi elnökét a belgrádi Felsőbb Ügyészség utasítására tartóztatták le. Az Insajder hírportál értesülései szerint az ügyészség megerősítette, hogy Grčićot azzal gyanúsítják, hogy az Elektroprivreda Srbije (EPS) állami áramszolgáltató megbízott igazgatójaként munkatársaival együtt...
2025. FEBRUÁR 12.
[ 8:03 ]
Beolvasás folyamatban