Szerbia
Okos autókhoz okos utak: Bejeletették a hazai úthálózat digitalizálását
Betűméret:             

Azt már régebb óta tudni lehet, hogy a moravai korridor lesz az első okos autópálya Szerbiában, amelyen lehetővé válik, hogy az autó szoftverje közvetlenül kommunikáljon az autóúton lévő szoftverekkel.

Az épülő autópályán kívül azonban ilyen okos lesz az elkövetkezőkben minden szerbiai autóút, ugyanis a Szerbiai Telekom és a Mihajlo Pupin Intézet egy olyan projekt kidolgozását végzi, amely révén a meglévő mintegy ezer kilométer autópálya "okossá" válik, írja az eKapija.

Az Európai Bizottság új irányelve értelmében minden Európában gyártott új autónak már rendelkeznie kell olyan szoftverrel, amely közvetlenül kommunikálni tud az okos utakkal.

„Ennek köszönhetően az előttünk álló években nem hajthatunk majd gyorsabban, mint a megengedett sebesség az utakon, mert az autónk leolvassa majd a táblákat helyettünk, ha a sofőr nem tudja leolvasni azokat, márpedig ilyen is van” - mondta Goran Vesić közlekedésügyi miniszter.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
Alfonz (x.y.155.107)
2024. JÚLIUS 29. [ 19:09 ]

Nagyon jó ötlet, így minden kátyút be lehet írni az adatbázisba és az okos út jelzi az okos autó buta vezetőjének, hogy lassítson, mert lyuk következik. Nézzük a jó oldalát az egésznek és máris boldogan elfogadjuk...vagy mégsem?


Béla
2024. JÚLIUS 29. [ 18:24 ]

Most sirjak,vagy nevessek ?


Aleksandar Vučić szerb elnök ma Belgrádban találkozott Makszim Oreskinnel, Vlagyimir Putyin orosz elnök adminisztrációjának helyettes vezetőjével, és a találkozón megerősítették a két ország közötti kapcsolatok szorossabbá fűzésére irányuló elkötelezettséget. „Jó találkozó volt Makszim Oreskinnel, amelyen...
2025. MÁRCIUS 23.
[ 12:47 ]
Leskovac polgárai eredetileg ma egy felvonulást szerveztek tiltakozásul amiatt, hogy egy helybelit elbocsátottak a PIO Alapból, miután támogatásáról biztosította az egyetemistákat. A tüntetők végül eljutottak a Népszínház épületéhez, ahol Aleksandar Vučić elnök találkozott a polgárokkal. A rendőrségi kordon...
2025. MÁRCIUS 22.
[ 13:19 ]
A Niši Egyetemet blokád alatt tartó hallgatói közölték, hogy tegnap este három társukat letartóztatták. Az egyetemisták elmondása szerint az őrizetbe vettek között van Mateja Nikolić, a Niši Jogi Kar hallgatója, valamint a Bölcsészettudományi Kar és a Közgazdasági Kar egy-egy diákja. A hallgatók elítélik a...
2025. MÁRCIUS 22.
[ 10:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó