Szerbia
Ana Brnabić: Szerbia az egyetlen ország a világon, ahol az ellenzék nem akar választásokat
Betűméret:             

Ana Brnabić, a szerb parlament elnöke ma kijelentette, hogy Szerbia az egyetlen ország a világon, ahol – állítása szerint – az ellenzék nem akar választásokat.

„Szerbiában legalább két politikai értelemben vett világelsőséggel büszkélkedhetünk. Az első, hogy mi vagyunk az egyetlen ország, ahol az ellenzék nem akar választásokat. Általában az ellenzék mindig új választásokat követel. Csak nálunk van olyan ellenzék, amely ha meghallja a ’választások’ vagy a ’népszavazás’ szót, azt kiáltja: ’Nem fogtok átverni minket! Választást nem akarunk, népszavazást meg még kevésbé!’” – írta Brnabić az X közösségi oldalon.

Hozzátette, hogy Szerbiára jellemző másik sajátosság az, hogy az ellenzék és az úgynevezett oligarchikus média olyan rendszert dolgozott ki, amelyben az, aki semmiben sem illetékes, egyidejűleg mindig mindenért hibás és felelős.

A szerb kormány új elektronikus rendszert vezet be „e-Betegszabadság – Munkaadó” néven, amely alapjaiban változtatja meg az igazolási folyamatot. A megoldás 2026. január 1-jétől működik, célja pedig az, hogy a dolgozók, a munkaadók és az orvosok számára jóval gyorsabb és papírmentes ügyintézést biztosítson. Đuro...
2025. NOVEMBER 13.
[ 13:58 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök szerint megnyugtató fejlemény, hogy Diana Hrka elfogadta és megkapta a szükséges terápiát a kórházban. Úgy fogalmazott: a kezelés kulcsfontosságú volt a nő állapotának javításához, és a Medigroup ígérete, miszerint folyamatos orvosi felügyeletet biztosítanak számára, a lehető legjobb hír,...
2025. NOVEMBER 13.
[ 8:06 ]
Tizenegyedik napja éhségsztrájkol Dijana Hrka, annak a fiatalembernek az édesanyja, aki az újvidéki tragédia következtében vesztette életét. A nő a belgrádi parlament épületének közelében tiltakozik, és továbbra sem hajlandó abbahagyni az éhségsztrájkot, noha egészségi állapota egyre romlik. „Legyengültem, leesett...
2025. NOVEMBER 12.
[ 17:31 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó