Szerbia
Tüntetések Belgrádban, Nišben és Čačakon
Betűméret:             

Ismét utcára vonultak a diákok és a polgárok több szerbiai nagyvárosban. Belgrádban a Miloš fejedelem autópálya kijáratát zárták le három órára, vagyis este nyolcig.

A čačaki Műszaki Tudományok Karának hallgatói ma tették közzé az Instagramon, hogy szombat este egy fiatalokból álló csoport megtámadta őket, a rendőrség pedig – állításuk szerint – megszakította a vonalat, amikor megpróbáltak segítséget kérni. A diákok közleménye szerint a támadók „saját állításuk szerint azzal a céllal jöttek, hogy támogassák Aleksandar Vučić elnököt”. A diákok 20 órára tiltakozásra hívták a polgárokat a rendőrség épülete elé.

A rendőrség az egyetemisták közleményére reagálva azt állítja, éjjel 1 óra 36 perckor kapták a bejelentést a verekedésről, s azonnal kiszálltak a helyszínre, ahol egy 28 és egy 29 éves sérültet találtak, akiket a helyi kórházban elláttak, enyhébb sérüléseket szenvedtek. A közlemény szerint további két fiatal jelentkezett a čačaki kórházban, akik azután a sérüléseikről készült lelettel a rendőrségre mentek, hogy feljelentést tegyenek. A rendőrség közlése szerint, folyamatban van az elkövetők azonosítása.

Nišben a letartóztatott diák szabadon engedését követelik

Polgárok, egyetemisták és tanárok tiltakoztak ma Nišben a 19 éves orvostanhallgató előállítása ellen, akit amiatt vittek be, mert tojással dobálták meg a niši polgármestert. A rendőrség közlése szerint a diákot 48 órás fogságban tartják, ami alatt ügyvédje jelenlétében felveszik vallomását. Ezt követően várhatóan szabadon engedik.

Lezárták a Miloš fejedelem autópályát

A tüntetők 17 órakor lezárták a Miloš fejedelem autópálya kijáratát és a régi obrenovaci utat. Az N1 riporterének helyszíni jelentése szerint az Obrenovac központjából indult tömeget a rendőrség biztosította, s elterelte a forgalmat. A résztvevők biztonságáról a mezőgazdászok is gondoskodtak traktorjaikkal.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások
határ (*.*.131.51)
2025. MÁRCIUS 25. [ 16:59 ]

Az ország jelenlegi miniszterelnök-helyettese nyiltan bevallotta hogy az orosz titkosszolgálatok segítik a munkájukat, maguk meg a diákokat külföldi pénzezik meg sorosozzák le? utóbbira még mindig semmi bizonyítékuk, előbbit meg egy magasrangú tisztviselő ismerte be. vagy ha oroszországból jön pénz az nem baj?


Bánsági (*.*.74.138)
2025. MÁRCIUS 25. [ 0:41 ]

Nem tudtok ti semmit!


Realista (*.*.34.18)
2025. MÁRCIUS 24. [ 21:17 ]

Teljesen egyetértek, nagyon külföldről generált szagú az egész...már egy ideje! Szervezetten uszítanak!


Túlképzett paraszt (*.*.231.178)
2025. MÁRCIUS 24. [ 18:40 ]

Nem olyan régen zajlottak le a francia középosztálybeli sárgamellényesek szociális megmozdulásai hétről-hétre. Láthattuk azt a rendőri alaposságot is, ahogyan szétverték őket. A kedves egyetemistáink 2000 után születtek és a demokraták idejében lezüllesztett iskolarendszert járták ki. A közösségi hálók sem az észnevelés eszközei többnyire. Vagyis, ha egymás mellé tennénk egy Otporos egyetemistát a maival, klasszisbeli különbséget láthatnánk. Róluk pedig tudjuk, külföldi kiképzés, pénz állt mögöttük. Ezért vagyok szkeptikus a mai diákság felé...


Lazio (*.*.111.241)
2025. MÁRCIUS 24. [ 13:45 ]

Tüntetni és hisztizni szabad továbbra is, de ne akadályozd mások munkáját, továbbtanulását, szabad mozgását. Ha nem szeretnél iskolába járni illetve oktatni, íratkozz ki illetve mondjál fel.


Egy egyetemistákból és más polgárokból álló csoport már tizedik éjszaka folyamatosan blokád alatt tartja a Szerbiai Rádió és Televízió (RTS) épületeit a belgrádi Takovska utcában és a Košutnjakon, megakadályozva az alkalmazottakat abban, hogy eljussanak munkahelyükre. Az RTS közleményben jelezte, hogy a blokád miatt...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 23:50 ]
Aleksandar Vučić szerb elnök kijelentette, hogy nem fog lemondani a felelősségre vonás követeléséről az országban történt blokádok következményei miatt. Mint mondta, valaki „lerombolta a szerb oktatást, az egyetemeket és a gazdaságot”, és hozzátette, hogy dolgozik a felsőoktatási törvény módosítására vonatkozó...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 19:28 ]
Đuro Macut, a Szerb Köztársaság miniszterelnöke ma fogadta Magyar Józsefet, Magyarország Belgrádban akkreditált nagykövetét, akivel a sikeres együttműködés folytatásáról, valamint a kétoldalú kapcsolatok elmélyítéséről és fejlesztéséről tárgyalt. A Macut miniszterelnök hivatalának közleménye szerint Macut...
2025. ÁPRILIS 23.
[ 16:24 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó