A szerb parlament kulturális és tájékoztatási bizottsága ma 15 órakor ülést tart, melynek napirendjén az elektronikus médiumok szabályozó testülete (REM) tanácsa új tagjainak megválasztására irányuló új eljárás megindítása szerepel.
Az első napirendi pont a 2024. novemberében elindított, a REM tanácsa tagjainak jelölésére vonatkozó korábbi eljárás érvénytelenítése, a második pedig egy új jelölési eljárás megindítása.
Az ülést ellenzéki képviselők, a bizottság tagjai kezdeményezték, miután a tiltakozó egyetemisták és a belgrádi polgárok pontosan két hete blokád alatt tartják a szerbiai Rádió és Televízió (RTS) belgrádi székházát és követelik a szóbanforgó pályázat kiírását.
Az egyetemisták bejelentették, hogy amennyiben a bizottság új pályázatot ír ki, befejezik az RTS blokádját és visszatérnek egyetemeikre. A közszolgálati televízió a blokád óta megváltoztatott műsorséma szerint sugározza adásait, ami főként régi adások ismétléséből, régi filmek vetítéséből áll.
A korábbi eljárás gyakorlatilag meghiúsult, mivel a 18 jelölt közül heten visszavonták pályázatukat, arra hivatkozva, hogy az eljárás során számos szabálytalanság és jogsértés történt.
Időközben egy másik jelölt, Dejan Vuk Stanković, a belgrádi Tanítóképző Kar tanára és politikai elemző, oktatási miniszterré avanzsált.
A kulturális és tájékoztatási bizottságban a kormányzó koalíció képviselői alkotják a többséget, így nincs garancia arra, hogy a napirendi pontokat elfogadják, vagy hogy új eljárás indul, emlékeztet a Beta.
A REM Tanács előző összetételének mandátuma 2024. november 4-én járt le, és azóta, közel hat hónap elteltével, új tanács még nem került megválasztásra.



Ha már Hollandiánál tartunk,hirtelen az jut eszembe,hogy az egész kormány megbukott,amiért a holland békefentartók annó málészájúan aszisztáltak Mladic csapatainak a srebrenicai eseményeknél.
Ha jól tudom, Hollandiában (demokrácia, Nyugat, jogállamiság) nemrég egyetemi kampusz blokádja történt, zsidó-palesztin ügyek miatt. No, mi következett? Bement a rendőrség és sz@r.á verte őket. Itt meg nem hollandus a rendszer úgy látszik...