Szerbia
Egy 26 brit képviselőből álló csoport szankciókat követel Vučić ellen
Betűméret:             

Huszonhat brit parlamenti képviselő sürgeti az Egyesült Királyság külpolitikájának jelentős megváltoztatását Szerbiával szemben, miután Aleksandar Vučić szerb elnök részt vett a május 9-i moszkvai katonai díszszemlén.

„Ma levelet írtam a külügyminiszternek, amelyben jelentős változást kérek külpolitikánkban Szerbiával kapcsolatban, miután Vučić elnök jelen volt a katonai parádén Moszkvában. A levelet további 25 képviselő is aláírta” – jelentette be az X közösségi oldalon Emma Lewell-Buck brit parlamenti képviselő, amelyet az N1 idézett.

A levélben többek között az áll, hogy Szerbia Aleksandar Vučić vezetése alatt megerősítette kapcsolatait Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, annak ellenére, hogy „szörnyű bűncselekményeket követtek el Ukrajna ellen”. A képviselők rámutatnak, hogy Szerbia „az egyetlen EU-tagjelölt ország, amely nem vezetett be semmilyen szankciót Oroszországgal szemben”.

Továbbá kijelentik, hogy „Vučić elnök igyekszik destabilizálni Koszovót, Bosznia-Hercegovinát és a tágabb balkáni térséget, szorosan együttműködve Putyin Oroszországával”.

Véleményük szerint Vučić uralma alatt Szerbia jelentős demokratikus visszalépést mutatott, amelyet „állandó támadások jellemeznek a média, a politikai ellenzék és a civil társadalom ellen, valamint elterjedt korrupció, ami hozzájárult a kormánya elleni tömeges tiltakozásokhoz az elmúlt hónapokban”.

Az év eleje óta 24 motoros vesztette életét Szerbia útjain, miközben tavaly ugyanebben az időszakban 13 halálos áldozatot jegyeztek fel – közölte a belügyminisztérium adatai alapján az Euronews Serbia. A szakértők szerint a tragédiák leggyakoribb oka a túlzott sebesség, a védőfelszerelés hiánya, a hiányos...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:32 ]
Csalók telefonon keresik meg a gazdákat, és pénzért cserébe a minőségi tenyészállatok után járó támogatások gyorsabb kifizetését ígérik, noha erre senkinek sincs lehetősége – figyelmeztetett Dragan Glamočić mezőgazdasági miniszter a Beta hírügynökség beszámolója szerint, amelyet a 021.rs közölt. Glamočić...
2026. JÚNIUS 8.
[ 18:03 ]
Még igazán el sem kezdődött a nyári idény és az iskolai szünidő, Szerbiát máris három gyermek halála rázta meg: két külön tragédiában két 15 éves fiú és egy 14 éves lány fulladt a Nagy-Moravába a hétvégén. A balesetek körülményeit még vizsgálják, a hatóságok pedig ismét óvatosságra intenek a...
2026. JÚNIUS 8.
[ 16:06 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó