Szerbia
Vučić új kínai beruházásokat kér majd Hszi Csin-pingtől
Betűméret:             

Aleksandar Vučić szerb elnök bejelentette, hogy a csütörtöki pekingi találkozón Hszi Csin-ping kínai államfővel mindenekelőtt új beruházásokról kíván egyeztetni. Mint hangsúlyozta, olyan megállapodásokat szeretne elérni, amelyek új munkahelyeket teremtenek, hozzájárulnak az életszínvonal növeléséhez és felgyorsítják a szerb gazdaság fejlődését.

Vučić szerint a megbeszélések középpontjában az áll majd, hogyan lehet Kína további befektetéseit Szerbiába vonzani, valamint miként erősíthető a két ország gazdasági együttműködése. Úgy fogalmazott: bízik abban, hogy a kínai elnök „jó barátként” támogatja ezeket a törekvéseket.

A Medigroup általános kórház közölte, hogy Dijana Hrkát ismét felvették az intézménybe egészségi állapotának romlása miatt, hogy megkapja a szükséges orvosi ellátást. A Medigroup általános kórházból, Dijana Hrka állapotának felmérése után azt közölték, hogy a páciens számára biztosították az orvosi...
2025. NOVEMBER 14.
[ 15:44 ]
A szerb parlament előtt egy 458 kW teljesítményű, 30.000 euró értékű dízelaggregátot állítottak fel – közölte az Akadémiai Plénum. Csütörtökön a közösségi oldalakon megjelentek az első fotók a drága aggregátorról a Pionír park közelében. Mint azt az Akadémiai Plénum írja, az említett áramfejlesztő...
2025. NOVEMBER 14.
[ 12:00 ]
A Szerbiai Utak (Putevi Srbije) közvállalat közölte, hogy a köd megjelenése miatt több útvonalon is csökkent a látótávolság. A látási viszonyok 50 és 150 méter közé estek az E-75-ös autópályán, a Novi Banovci csomóponttól az Észak-Macedóniával közös határig (Preševo), továbbá az E-80-as autópályán...
2025. NOVEMBER 14.
[ 9:02 ]
Beolvasás folyamatban
TÁMOGATÓNK
Ministerelnökség | Nemzetpolitikai Államtitkárság - logóBethlen Gábor Alap - logó