A szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar is csatlakozott ahhoz a kezdeményezéshez, amelyben az ENSZ 2015 és 2030 között tizenhét fenntartható fejlődési cél megvalósítását tűzte ki maga elé. Az MTTK az Európai Fenntarthatóság Hét keretein belül az oktatás minőségét célzó fenntartható fejlődés jegyében több programmal is készült. Kedden a szabadkai Naša Radost Iskoláskor Előtti Intézmény Mókus óvodájának gyermekeit látták vendégül egy játékos foglalkozásra, csütörtökön pedig a karon működő műhelyek nyújtottak betekintést éves munkájukba. A programsorozat hátralevő részeként pénteken a fenntarthatóság pedagógiája témakörben hallgathatnak meg előadásokat az érdeklődők, szombaton pedig megrendezik az immár hagyományossá váló gyereknapot a város főterén.
„Ez a kezdeményezés arról szól, hogy Európa bármely országából, bármilyen szervezet válassza ki az egyik célt, és próbálja meg ezt valahogyan megvalósítani és ezt bemutatni a többieknek. Egyenlőre 38 európai ország csatlakozott a kezdeményezéshez, pillanatnyilag 4003 eseménnyel. Ezzel az esemény sorozattal, amit szerveztünk a héten, szeretnénk ehhez hozzájárulni” – nyilatkozta a Vajdaság Mának Major Lenke, az esemény egyik szervezője. Hozzátette: „Az lenne a legszebb, ha ezt a rendezvényt minden évben, 15 éven keresztül meg tudnánk majd rendezni és mindig nagyobb és nagyobb lenne. Most igazából az a cél, hogy ez egy alapkő letétele legyen, amelyre építkezve talán egyre több oktató, hallgató és szervezet bevonásával egyre nagyobbá és nyíltabbá tudnánk tenni ezt a rendezvényt.”
A mai napon a karon folyó műhelyek mutatták be a 2015/2016-os tanévi, igen szerteágazó tevékenységüket. Az eseményen számos tudományterület képviseltette magát. Az egybegyűlteket Németh Ferenc – a kar dékánhelyettese, az esemény egyik szervezője köszöntötte – aki hangsúlyozta, az MTTK-n nem csak a szokásos oktatói munka folyik. Számos területen indítottak tudományos műhelyt, amelyek lehetőséget nyújtanak a hallgatók számára, hogy elmélyítsék tudásukat, ismereteiket egy-egy témakörön belül és bekapcsolódhassanak a tudományos kutatómunkába, megismerjék annak módszereit, eszközeit. Kiemelte, szerinte ez a munka kezdete egy hosszantartó tehetségképzésnek, és ezáltal egy új fiatal tudósnemzetet létrehozásának.
A programsorozat keretén belül szombaton 9 órától a kar Hallgatói Önkormányzata megrendezi a gyermeknapot Szabadka központjában, amely során színes foglalkozásokkal és játékokkal várnak majd minden óvodai csoportot, osztályt és gyermeket egyaránt.
Huszka Lilla
Nincs hozzászólás. Legyen az első!