Tudomány
Zenta: Megnyitották a Tudományos Kamiont
Betűméret:             

A nyári szünidő utolsó napján, szerdán délelőtt 10 órakor nyitották meg a Kutatók éjszakája elnevezésű ötnapos rendezvényt népszerűsítő járművet a zentai Városháza előtti téren.

A diákokat, tanárokat és az egybegyűlt érdeklődőket elsőként Nemanja Đorđević, a Belgrádi Tudománynépszerűsítő Központ igazgatója üdvözölte. Đorđević kiemelte a tudományok fontosságát a mindennapokban, illetve az érdeklődés és a megfigyelés nagy szerepét a kutatás során. Elmondta, hogy az idén is számos szórakoztató, interaktív kísérlet részesei lehetnek a látogatók, valamint hozzátette, hogy Zenta igen kiemelkedő a tehetségek gondozásának és fejlesztésének területén. A közönséget pedig arra bíztatta, hogy utánozzák őt, amint kezeit érdekesen összefonva megnyitja a futurisztikus konténerelemekből összeállított kétszintes teherautót.

Perpauer Attila, a községi Oktatási Tanács elnöke üdvözlőbeszédében elmondta, hogy a Tudománynépszerűsítő Központtal több éve tartó együttműködés tette lehetővé a kiállítóteremből és előadótérből, illetve laboratóriumból álló csodajármű látogatását a zentaiak számára. A teherautó minden korosztály részére érdekességekkel szolgálhat, hogy a hétköznapi ismereteket tovább bővítse és megszerettesse az emberekkel a tudomány különös világát. A helyi kutatók és tanárok pedig igyekeztek valóban tartalmas programokkal betölteni a Tudományos Kamion zentai látogatásának napjait.

A rendezvény első programajként Gergely József, ornitológus és természetfotós kiállítását tekinthették meg az érdeklődők, amelyen dr. Lengyel László, a Szent István Egyetem Kertészettudományi Karának tanára mutatta be a Pro Urbe-díjas fotóst. Gergely József a munkáinak méltatása után felhívta a figyelmet alkalmi kiállításának témájára, mely a térségünkben élő, vonuló madarak nehézségeit örökítette meg hosszú, délre tartó vándorútjuk során. Elmondta, hogy a madaraknak ősszel meg kell küzdeniük szinte minden természeti erővel (tűzzel, faggyal, élősködőkkel), az ornitológusok feladata pedig az, hogy eközben figyelemmel kísérjék az Afrikába tartó vonulókat.

A kiállítás megnyitója után, a teherautó következő programjaként 11 órától dr. Péics Hajnalka előadását hallhatták a látogatók Matematika a természetben és a művészetben címmel. Délután Kulcsár Sarolta Tanösvény a zentai városi parkban című előadása hangzott el, 17 órától pedig a Tudománynépszerűsítő Központ Elementi nevű folyóiratának bemutatása következett.

A szeptember 4-ig tartó rendezvénysorozat további programjairól az érdeklődők bővebben a Tudományos Kamion Facebook-oldalán tájékozódhatnak.

M. Zs.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Nyolcvannyolc éves korában meghalt Vajda Mihály Széchenyi-díjas magyar filozófus, egyetemi tanár, a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagja. Kutatási területei közé elsősorban a fenomenológia, a huszadik századi német filozófia, Edmund Husserl és Max Scheler munkássága tartozott, később a társadalomtudományok felé fordult...
2023. NOVEMBER 28.
[ 10:52 ]
Gyakran halljuk, mennyire fontos az egészséges, változatos étrend, ez azonban most tudományos megerősítést is kapott – méghozzá valóban biztató eredményekkel. Egy új, a norvég Bergeni Egyetem által végzett vizsgálat 467 354 személy várható élettartamát modellezte – olyanokét, akik étkezési szokásait egy 2006-ban...
2023. NOVEMBER 27.
[ 20:11 ]
Újra elindították szombaton Texas állam területéről a SpaceX űripari vállalat Starship űrrakétáját a sikertelen áprilisi teszt után, de ez a kísérlet sem sikerült, mert mindkét gyorsítórakéta a leválás után felrobbant, az űrhajóval pedig megszűnt a kommunikáció. Az első próbarepülésen, idén áprilisban...
2023. NOVEMBER 18.
[ 17:12 ]
Beolvasás folyamatban