Tudomány
Molekuláris gyógyászati kiválósági központot alakítanak ki Szegeden

A molekuláris gyógyászat lehetőségeit az alapkutatásoktól a betegágyig vizsgáló kiválósági központot hoznak létre uniós támogatással Szegeden, az intézmény székhelye a lézerközpont melletti tudományos és innovációs parkban lesz - tájékoztatta a Magyar Tudományos Akadémia (MTA) kedden az MTI-t.

A közlemény szerint a Magyar Molekuláris Medicina Kiválósági Központ (MMMKK) egyike annak tíz nyertes projektnek, amelyet az Európai Bizottság Teaming-programjában 27 ország 169 pályázata közül választottak ki. Az új kiválósági központ öt éven keresztül uniós és hazai forrásokból mintegy 15,6 milliárd forintos támogatáshoz jut. Az összeg jelentős beruházásokat tesz lehetővé, emellett nemzetközileg is vonzó fizetéseket biztosít a kutatóknak.

A Szegedi Tudományegyetem (SZTE), a Debreceni Egyetem, a Semmelweis Egyetem (SE), illetve az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont (MTA SZBK) konzorciuma által létrehozott intézmény tevékenysége az alapkutatástól a betegágyig, tehát a klinikai alkalmazásig, a konkrét beteggyógyításig terjed. Az SZTE a fertőző és a gyulladásos kórképekkel foglalkozik, az SE a szív- és érrendszeri betegségeket, a debreceniek pedig az anyagcsere-elváltozásokat vizsgálják majd. Az MTA SZBK-ban folyó alapkutatások célja pedig az egyes betegségek genetikai hátterének vizsgálata, illetve olyan megoldások kidolgozása, melyek lehetővé teszik a kórképek gyors diagnózisát.

A kiválósági központ irányításában fontos szerepe van a Heidelbergben működő Európai Molekuláris Biológiai Laboratóriumnak, amely részt vesz a döntéshozatalban, a szakemberek kiválasztásában, a programok minősítésében, az elért eredménye értékelésében, ami egyben minőségi garanciát is jelent az MTA szerint.

Az összességében hétéves projekt célja egy hosszútávon működőképes intézet létrehozása, amely fontos kutatási és innovációs eredményeket - új eljárásokat és gyógyszereket - produkál - áll a közleményben.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Az Európai Űrügynökség vezetője speciális örökségvédelmi státuszt és védettséget biztosítana a jövőbeni látogatók és Hold-missziók által okozott károktól a Nyugalom tengerén annak a helynek, ahol 50 éve, 1969. július 21-én az első ember a Holdra lépett. Biztosítani kell a védelmet a helynek, ahol Neil Armstrong...
2019. JÚLIUS 19.
[ 22:00 ]
Az új dolgok megtanulása már hat hét alatt 30 évvel megfiatalíthatja az idős emberek agyát – ezt állítja egy új kutatás, amely a Kaliforniai Egyetem riverside-i intézményében készült. A tudósok felfedezték, hogy több új dolog egyidejű tanulása megnöveli a szellemi teljesítményt, és megvédi az embereket az...
2019. JÚLIUS 19.
[ 18:11 ]
A NASA működése nemcsak az űr megismeréséhez, hanem a mindennapok fejlődéséhez is nagyban hozzájárult. Manapság rengeteg olyan tárgyat használunk, amiket az űrhivatal eredetileg a saját missziói sikeres teljesítéséhez fejlesztett ki. A cipőipar egyik különleges alapanyaga, a memóriahab például meg sem születhetett volna...
2019. JÚLIUS 19.
[ 8:27 ]
Beolvasás folyamatban