Tudomány
Belgrád: A világon első ízben hajtottak végre méhátültetést egypetéjű ikrek között
Betűméret:             

Szerbiában és egyben a világon is első ízben hajtottak végre méhátültetést egypetéjű ikrek között a belgrádi Tyrš utcai (Tiršova) egyetemi gyermekklinikán.

A műtétet nemzetközi orvoscsoport hajtotta végre, köztük nagy transzplantációs gyakorlattal rendelkező külföldi orvosok, Mats Brännström svéd orvosprofesszor vezetésével. A csapatban volt három orvos a göteborgi klinikáról, három a Harvardról és három izraeli orvos, valamint a belgrádi klinika orvoscsoportjai.

A beavatkozás, a méh kivételétől számítva az átültetés befejezéséig március 26-án reggel 8 órától másnap hajnalig tartott.

A műtéten átesett egypetéjű ikrek Szerbiában élnek és 37 évesek. Miután az ikerpár egyik tagja, aki méhhel született, már három gyermeknek életet adott, úgy döntött, segíteni fog testvérén, aki méh nélkül jött a világra.

“A páciensek jól vannak, gyógyulásuk tempója megfelelő. Az operáció után fázis ideális, noha még semmi sem biztos, de örülünk, hogy jelenleg minden a várakozásoknak megfelelően alakul”, nyilatkozta Zoran Radojičić, a Tyrš utcai klinika igazgatója, aki szerint nem számít nagy ritkaságnak az, ha a leánygyermekek méh nélkül jönnek világra. A statisztika szerint évente 10-15 kislány születik ezzel a rendellenességgel.

“Ez a transzplantáció óriási jelentőséggel bír, mert innentől ezek a kislányok is anyák lehetnek. Az operáció nem könnyű, hosszú időt vesz igénybe, de 10 évvel ezelőtt az emberek még csak álmodhattak ilyen beavatkozásról”, mondta Radojičić.

Brännström professzor, a göteborgi egyetemi klinika transzplantációs szakorvosa kiemelte, egyedülálló beavatkozásról van szó, mert ez az első eset, hogy egypetéjű ikrek között végeznek el ilyen műtétet.

“Maguknak itt nagyon jó műszaki és orvosi feltételeik vannak, kiváló a szakembergárda, s hát az ikrek is itt élnek, ezért esett a választás Belgrádra. A Tyrš utcai klinikával évek óta együttműködünk, évek óta a csapatunkhoz tartozik dr. Milenković, aki Svédországban él és dolgozik. Őt már húsz éve ismerem. A csapat mögött évtizedes kutatómunka és beavatkozások egész sora áll”, nyilatkozta a műtétet levezető svéd orvosprofesszor, aki szerint az egypetéjű ikrek közötti transzplantáció azért fontos az orvostudomány szempontjából, mert szöveteik azonosak és nagyobb az esély arra, hogy a műtétet követően a páciens a terhességet sikerrel kihordja. (N1)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bármilyen meglepő, a koronavírus-járványnak köszönhetjük, hogy kihalt az influenzavírus egyik variánsa, írja az Index.hu. Az utóbbi idők vírusokkal összefüggő rossz híreit, amelyek közé elsősorban az új típusú koronavírus, illetve a majomhimlő vírusa tartozik, most végre egy jó hír követi. A szintén évente több...
2022. AUGUSZTUS 1.
[ 12:41 ]
A Bahama-szigeteknél egy 17. században elsüllyedt spanyol hajóről származó kincseket találtak - közölte vasárnap a brit The Guardian online kiadása. A Nuestra Senora de las Maravillas (A csodák Miasszonya) nevű galleon 1656-ban merült hullámsírba 70 kilométerre a szigetcsoport északi részén található egyik...
2022. JÚLIUS 31.
[ 18:57 ]
Oroszország kedden közölte, hogy 2024 után kivonul a Nemzetközi Űrállomásról, véget vetve ezzel részvételének egy olyan projektben, amely sokáig a hidegháború utáni orosz-nyugati együttműködés egyik legfontosabb szimbóluma volt. A globális űrkutatási együttműködés jövője és a Nemzetközi Űrállomással...
2022. JÚLIUS 27.
[ 13:22 ]
Beolvasás folyamatban