Tudomány
Ausztrál kutatók szerint megállítható a bőrrák továbbterjedése
Betűméret:             

Ausztrál kutatók eredményeik alapján azt állítják, új, kombinált gyógyszeres terápiával megállítható a bőrrák továbbterjedése.

A sydney-i központú Ausztrál Melanóma Intézetben két nemzetközi gyógyszerkísérlet is eredményesnek bizonyult olyan harmadik stádiumban lévő bőrrákos páciensek esetében, akiken műtétet hajtottak végre a rákos elváltozás eltávolítására.

A kutatók 12 hónapos vizsgálatnak vetettek alá egy immunterápiás és egy célzott terápiás új kezelési módot. Mindkettő sikeres volt a betegség terjedésének megakadályozásában. Korábban ezeknél a betegeknél 40-70 százalék volt az esélye, hogy a betegség visszatér és végzetessé válik.

“A klinikai tesztek eredménye alapján úgy véljük, a betegség megállítható, meggátolható, hogy áttéteket képezzen és végzetessé váljon” – jelentette ki Georgina Long, az intézet orvos igazgatója.

“Immár sokkal közelebb kerültünk végső célunkhoz, hogy a melanómából halálos betegség helyett kezelhető krónikus betegség legyen” – írták a New England Journal of Medicine folyóirat hétfői ssámában publikált cikkben a kutatók.

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint minden harmadik daganatos betegség esetében bőrrákot diagnosztizálnak az orvosok. Ausztráliában pedig kiugróan magas a bőrrákos megbetegedések száma, minden ötödik órában bőrrák okozza egy ausztrál halálát.

A megbetegedettek 90 százaléka a rákos daganat eltávolítása után meggyógyul, de tíz százalékuknál, akiknél nem észlelik időben a betegséget, továbbterjed a rák.

“Az új kezelési módszerekkel azonban változtatni tudnak ezen a helyzeten, és a melanómás páciensek életminősége is javulhat” – hangsúlyozta Long.

A klinikai vizsgálatok eredményét az ausztrál kutatók ezen a héten mutatják be Spanyolországban, a Európai Klinikai Onkológiai Társaság éves kongresszusán. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban