Tudomány
Német kutatás: A csimpánzok nyelvi evolúciója fontos fejlődésen esett át
Betűméret:             

Ezek az emberszabású majmok felismerik, ha fajtársaik nem veszik észre a veszélyt, és hang- és testjelzéssel igyekeznek rá felhívni a figyelmét – derült ki egy német kutatásból.

Mások perspektívájának megértése és a kommunikáció ennek megfelelő alakítása eddig tipikus emberi jellemzőnek tűnt. A csimpánzok azonban képesek rá – állapította meg Catherine Crockford, a Max Planck Intézet biológusa vezette lipcsei nemzetközi kutatócsoport. A szakértők szabadon élő csimpánzokat figyeltek meg Ugandában a Budongo esőerdőben.

A kutatók eldugtak egy kigyóutánzatot és megfigyelték, hogyan viselkednek a majmok, amikor felfedezik a veszélyt. Egy második kísérletben lejátszották olyan csimpánzok korábban rögzített hangját, melyek észrevették a kígyót, és olyanokét, amelyek nem látták a veszélyt. Megfigyelték, hogyan viselkednek azok az állatok, amelyek felfedezték a hüllőt.

Ha a csimpánz gyanútlan fajtársa hangját hallotta, lényegesen több figyelmeztető jelzést adott le, és jóval erőteljesebben igyekezett felhívni a figyelmet a kígyóra – írják a tudósok a Science Advances című szaklapban. Az eredmények szerint a csimpánzok nyelvi evolúciója olyan fontos fejlődésen esett át, amelyet eddig csak az emberi evolúciónak tulajdonítottak: képes felismerni fajtársa tudásbeli vagy ismeretbeli hiányosságát és azt célzottan pótolni. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban