Tudomány
Magyarország: Január 10-éig lehet jelentkezni a nemzetközi kiberversenyre
Betűméret:             

Nemzetközi kiberversenyt rendeznek január 24-25-én Budapesten, az ingyenes megmérettetésre a jelentkezéseket január 10-ig várják - közölték a szervezők az MTI-vel.

A rendezvény a korábbi években megtartott Nemzeti Kiberversenyből bővül európai résztvevőkkel, új neve SecOps Europe IT-Biztonsági Konferencia.

Az esemény első napján tartják a Nemzetközi Kiberversenyt, amelynek célja a fiatal szakemberek felkészítése a megfelelő lépésekre egy átfogó virtuális offenzíva esetén, illetve annak kormányszintű utógondozására és kommunikációjára. A TTX (Tabletop Excercise) győztes csapatának négy diákja és felkészítő tanára teljes ellátással utazhat majd a "Cyber 9/12" genfi döntőjére. A konferencia második napján a kontinens több országából érkező CERT - nemzetközi eseménykezelő - csapatok versengenek majd egymással kritikus infrastrukturális környezetben

A kétnapos rendezvényen nyitóbeszédet tart az esemény fővédnöke, Rajnai Zoltán, a Belügyminisztérium kiberkoordinátora. A résztvevők hallhatnak még előadást a világhírű fehérsapkás hackertől, Zuk Avrahamtól is, aki azt a mobil malware védelmet fejlesztette ki, ami valós időben felismeri a kártékony alkalmazásokat, még abban az esetben is, ha azok újonnan készültek és teljesen ismeretlenek. A konferencián részt vesz Dán Károly, Magyarország bécsi rendkívüli és meghatalmazott nagykövete, állandó ENSZ képviselője.

A szervezők kifejtették: az 1961-ben alakult Atlanti Tanács számos világméretű kezdeményezése mellett indította el a "Cyber 9/12" hallgatói versenyt, amelynek európai végső fordulóját a Genfi Biztonságpolitikai Központtal (GCSP) együttműködve rendezik meg, ötödik alkalommal. A hallgatók egy fiktív forgatókönyv alapján reagálnak egy olyan nagyszabású számítógépes offenzívára, ami az európai rendszerek ellen irányul. Feladatuk az lesz, hogy ajánlásokat tegyenek védekező intézkedésekre, illetve összehangolják a különböző szereplők eltérő érdekeit a közös fellépés megvalósításához. A versenyzők az ötleteikből és javaslataikból egy kollektív kiberbiztonsági válságkezelő tervet állítanak össze, amiben számításba veszik a többi között a NATO, az EU és az érintett államok politikai és irányítási struktúráját.

Az első CERT koordinációs központ (Computer Emergency Response Team Coordination Center) 1988-ban állt össze a Carnegie Mellon Egyetem falai között azzal a céllal, hogy az egyre kifinomultabb kibertámodásokkal szemben is megvédhetőek legyenek az IT rendszerekben tárolt érzékeny adatok. Abban az időben legfőképpen a pénzügyi és az állami szektorokban történt visszaélések sarkallták az intézet tagjait egy szervezett kibervédelmi rendszer kialakítására, így jött létre a Carnegie Mellon Egyetem Szoftver Mérnöki Intézete. Azóta több vállalat elsődleges bevételi forrásává vált tömeges adatok összegyűjtése, azaz magánszemélyek, cégek adatainak biztonságos tárolása számítógépes hálózatokon belül. A CERT világszinten segíti az IT-biztonsági incidensekre reagáló csapatok munkáját. (MTI)

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban