GazdaságKultúraMagazinTudományKözleményekKéptárSportOlvasók rovataImpresszumMarketing

Izbor iz sadrzaja na srpskom

Kihelyezett konzuli fogadónapok

Az egyszerűsített honosítási eljárás logója

Lélekemelő logó


Életmód/egészség



Gaia



Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával Megvalósult a Magyar Kormány támogatásával Bethlen Gábor Alap

Forum

Nemzeti Regiszter

MTI
Observer
A médiafigyelő
Imedia

2017. december 15. [8:42]

Szombaton egy kisbolygó közelíti meg a Földet

Szombaton egy kisbolygó közelíti meg a Földet
Fotó: Science@NASA

Úgy tűnik, az év vége is tartogat még némi meglepetést a csillagászok (és a csillagászatért rajongók) számára. A NASA szerint ugyanis december 16-án, vagyis most szombaton húz majd el mellettünk egy tíz éve nem látott aszteroida.

A kisbolygót még 1983-ban fedezte fel a NASA, és a 3200 Phaethon nevet kapta. Az objektum 5 km átmérőjű, ezzel az ismertek közül a harmadik legnagyobb olyan aszteroida, ami veszélyes lenne a Földre, ha eltalálná bolygónkat. Ettől most egész biztosan nem kell tartani, ugyanis mintegy 10 millió kilométerre lesz tőlünk – ami nagyjából 26-szor nagyobb a Föld-Hold távolságnál – ugyanakkor jóval közelebb lesz hozzánk, mint 2007-ben volt – írja az IFLScience.

A 3200 Phaethonra azonban nemcsak mérete miatt figyelnek a csillagászok, ez ugyanis az a kisbolygó, ami a Geminidák meteorraj decemberi megjelenéséért felelős. Ez azért is érdekes, mert ilyen jelenséget csak az üstökösök okoznak, ami vagy azt jelentheti, hogy nem is kisbolygóról, hanem egy "halott" üstökösről van szó, vagy azt, hogy a kisbolygó épp darabjara esik szét.

A kutatók abban bíznak, hogy a mostani feltűnése jó alkalom lesz arra, hogy egy részletes 3D-s modellt készítsenek róla, írja a hvg.hu.


2018. január 22. [19:57]

A haifai egyetem kutatói megfejtették egy rejtélyes holt-tengeri tekercs szövegét - jelentette a The Jerusalem Post című újság honlapja. A tudósok hatvan aprócska... >>

2018. január 22. [17:41]

A betegek puszta kilégzésével is terjedhet az influenza egy új amerikai kutatás szerint, a vírusok továbbadásához köhögés vagy tüsszögés sem szükséges. Az általános... >>

2018. január 22. [9:22]

A fejlesztés nagyon ígéretes, a tudósok remélik, hogy hamarosan a vérből is ki tudják mutatni korai stádiumban is a rákot.A BBC számolt be róla, hogy a Johns Hopkins... >>



Külhoni magyar állampolgárok választási regisztrációja gomb
Álláshirdetések gomb
1 euró 118.50 dinár
1 dollár 96.93 dinár
100 forint 38.30 dinár
100 dinár 261.06 forint
Heti kérdés
Hogyan értékeli Donald Trump elnökösködésének első évét? (Az 5-ös a legjobb.)
5
4
3
2
1

Tekintse meg az eddigi eredményt!

A korábbi szavazásokat itt tekintheti meg
Vajdaság Ma forditói szolgáltatása
Prosperitati Alapítvány
Orosháza-Gyopárosfürdő és a Vajdaság Ma közös nyereményjátéka