Tudomány
Egyre kevesebbet alszunk, ami pedig nagy hiba
Betűméret:             

A csúcsmenedzserek és sztárpolitikusok maximum négy-öt órát, vagy még annyit sem alszanak, és erre büszkék is. De vajon ez a sajátos életvitel összhangban van-e az emberi szervezet alapvető igényeivel?

Arianna Huffington, a nevét viselő Huffington Post volt főnöknője és alapítója más véleményen van. Koncepcióját a „Sleep Revolution” című könyvben fejtette ki. Szerinte a modern kor egyik legnagyobb tévedése a „ha kevesebbet alszunk, sikeresebbek leszünk” tétel. Ma sok fontos ember az alvással töltött időt elveszettnek tekinti, holott Huffington szerint ez óriási hiba. És teóriáját például francia kutatások is alátámasztják. A legutóbbi hiteles tudományos felmérés szerint manapság egy átlagos francia 6 óra 50 percet alszik naponta, a minimálisan szükséges időtartam 7 óra harminc lenne, de a teljes pihenéshez és újratöltődéshez kilenc órát kellene aludni - a francia tudósok szerint- írja a Le Figaro.

A felmérésből az is kiderült, hogy az elmúlt fél évszázadban másfél órával csökkent az alvásra fordított idő. Hope Bastine, az alvással foglalkozó kutató arra is rámutat, hogy a kevés alvás csökkenti az immunrendszer hatékonyságát, a férfiak és a nők termékenységét, továbbá krónikus elhízáshoz, depresszióhoz is vezethet. Arianna Huffington a saját példáján mutatta be, hogy, amikor menedzserként keveset aludt, bekövetkezett nála a „burn out” vagyis a teljes szellemi kiégés állapota. Az agya nem tudta törölni a kevés alvás miatt a fölösleges információkat.

Az alvás jelentőségére már sok amerikai cég rájött. Az Aetna biztosító-társaság például prémiumot fizet (éjszakánként 25 dollárt) azoknak az alkalmazottainak, akik naponta legalább hét órát alszanak, három héten át. Persze nem bemondásra fizetnek, hanem a kísérletben részvevő dolgozókat a szervezet működését, tehát például az alvás állapotát is precízen regisztráló kütyükkel látják el, írja a hvg.hu.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Bruno Le Maire francia gazdasági miniszter a mesterséges intelligencia európai közösségének létrehozását javasolta vasárnap az innovációs erőforrások jobb összehangolása érdekében. "Ez a projekt összehozná a legjobb kutatókat, a legjobb tudósokat, a legjobb start-upokat és a legjobb adatközpontokat közös elvek...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 15:40 ]
Kiderült, a metabolitoktól függ, hogy valaki mennyire fitten éli meg az idősebb kort. Ennek ismeretében a kutatók egy új vérvizsgálati módszert is kidolgoznak, amely akár már a harmincéveseknél meg tudja állapítani, milyen a biológiai életkoruk, és milyen betegségekre lehetnek emiatt hajlamosak. A Pittsburgh-i Egyetem...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:58 ]
A világjárvány idején a kutatók elsősorban a Covid tüdőkárosító hatásait vizsgálták. Azonban kiderült, a betegség gyakorlatilag az egész testet érintheti. Idővel az is kiderült, hogy melyik szervünk szenvedte el a legtöbb kárt a járványban, melyikhez köthető a legtöbb haláleset. Az egy évvel korábbi adatokhoz...
2024. MÁRCIUS 17.
[ 8:06 ]
Beolvasás folyamatban