Tudomány
Itt az okosbögre, amiben sosem hűl ki a kávé

Sokszor vagyunk úgy, hogy egy elkészített forró italt itt-ott lerakunk, megfeledkezünk róla, majd csak később jut eszünkbe, hogy az már ki is hűlt.

Pont az ilyen esetekre fejlesztették ki azt a kerámia borítású, rozsdamentes acélból készült okosbögrét, ami hőszabályzó képességgel bír, így állandó hőmérsékleten tartja a belé öntött folyadékot.

A Time Magazine 2017-ben az év találmányai közt említette az Ember Technologies kerámiabögréjét, ami egy appal távolról is vezérelhető, így beállítható a kívánt hőfokra.

A szabályozhatóságnak azok is örülhetnek, akiknek fontos a kávé hőfoka, mivel az ízélményt is befolyásolja. Tanulmányok szerint körülbelül 37 másodpercig ideális hőmérsékletű egy ital.

Az edénybe hőérzékelőket és egy mikroprocesszor által vezérelt melegítőrendszert építettek, és LED-fényes állapotjelzést kapott. A hozzátartozó kis tányér segítségével tölthető fel, enélkül egy óra után lemerül.

Az Egyesült Államokban a Starbucks üzleteiben árusítják, de a cég weboldalán keresztül is rendelhető, igaz nem keveset kell érte fizetni, 80 dollár az ára, írja a 24.hu.

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Ausztrál kutatók megfejthették, miért rövidíti meg az életet a magas fehérjetartalmú étrend, mint amilyen például a paleo(lit) diéta is. Az új eredmények azt is alátámasztják, hogy a szénhidrátok nem feltétlenül kerülendők, ahogy sokan állítják. "Az régóta ismert, hogy a túl sok étel – különösen a...
2019. FEBRUÁR 22.
[ 12:51 ]
Az emberiség teljes szén-dioxid-kibocsátása kevesebb mint öt nemzedék múlva elérheti azt a szintet, amely a Föld egyik legszélsőségesebb üvegházhatású felmelegedési eseményét jellemezte mintegy 56 millió éve. A szén-dioxid-kibocsátás 140 év múlva elérheti a Föld legszélsőségesebb globális felmelegedési...
2019. FEBRUÁR 21.
[ 16:00 ]
Szombaton Szabadkán szervezi meg 12. Közoktatási konferenciáját az Észak-bácskai Magyar Pedagógusok Egyesülete (ÉMPE). A rendezvény alcíme: Iskolafejlesztés, tudásmegosztás, együttműködés. A tanácskozás résztvevőit 9.30-ra várják az új városháza épületébe. A regisztráció után 10 órakor hangzanak el az...
2019. FEBRUÁR 21.
[ 15:23 ]
Beolvasás folyamatban