Tudomány
Brit fejlesztésű szoftver blokkolja a dzsihadista tartalmakat

A brit kormány utasítására kifejlesztettek egy szoftvert, ami képes pontosan észlelni és utána blokkolni a dzsihadista tematikájú oldalakat az interneten.

Amber Rudd, a May-adminisztráció belügyminisztere szerint elképzelhető, hogy kötelezővé teszik a számítógépeket gyártó cégeknek a szoftver beépítését.

Ennek érdekében ő nemsokára az Egyesült Államokba utazik, ahol találkozik a legfontosabb információs technológia gyártásával foglalkozó vállalatok vezetőivel, hogy meggyőzze őket az új brit találmány alkalmazásáról.

A londoni kormány 600 ezer fontot bocsájtott az ASI Data Science nevű angolt cég részére, hogy kifejlessze ezt a szoftvert. Az ASI Data Science már tesztelte is a találmányt, amely állításuk szerintaz esetek 94%-ában képes azonosítani az Iszlám Állam terrorszervezet online anyagait, 99,95%-ban pedig tudja azt blokkolni. A globális terrorizmus elleni harcban ez óriási előrelépést jelent.

Abban az esetben, ha a program szerint nem bizonyítható az oldal dzsihadista tartalma, akkor ezt jelzi a felhasználónál.

Az alkalmazásnak az is célja, hogy segítse a kisebb cégeket, akiknek nincsenek anyagi forrásaik ilyesmire.

Korábban voltak kísérletek ilyen szoftverek kivitelezésére, de azokat durván kritizálták a „szabad internet" hívei, akik szerint problematikus az iszlamista oldalak elérhetetlenné tétele.

A brit újságírók egy részét sajtótájékoztató keretén belül informálták a szoftver működéséről, de arra kérték őket, hogy ne hozzák nyilvánosságra ennek a teljes módszertanát.

Röviden egy olyan algoritmusról van szó, ami felismeri az Iszlám Állam terroristáinak a beszédét. Amber Rudd szerint azért készítették ezt a szoftvert, hogy bebizonyítsák, a kormány harcol a terrorizmus ellen.

Véleménye alapján hatalmas előrelépés, hogy a szélsőséges oldalak a jövőben nem fognak eljutni a felhasználókhoz. Az olyan óriások, mint a Facebook és a Google már elég sokat költöttek ilyen szoftverek gyártására, de a kicsiknek nem volt rá lehetőségük.

A brit belügyminiszter kijelentette, hogy ha szükséges, akkor a törvényt fognak alkotni ennek a kötelező jellegű alkalmazásáról. A tavaly alakult Terrorellenes Globális Internetes Fórum szerint fontos tájékoztatni a közvéleményt az ilyen jellegű kezdeményezésekről, ők jelenleg a témában kampány folytatnak Nagy-Britanniában és az Egyesült Államokban. A Facebook, Google és a Twitter vezetőinek is felhívják a figyelmét a terrorelleni harc fontosságára.

A jövőben a fő kihívás az lehet, hogy azonosítsák a világhálónak azon részeit, amelyeket használni fogják a dzsihadisták, miután hagyományos módon nem lesznek elérhetőek az online tartalmaik. (origo.hu)

Az Ön hozzászólása

500 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

A Nemzetközi Űrállomás 20 éves - illusztráció
2018. NOVEMBER 19.
[ 7:22 ]
Ha kihal egy faj, kihalhat az is, amelyik a másikkal táplálkozott. 5-6 fokos globális hőmérséklet-emelkedés esetén már az élet jelentős része eltűnhet a bolygóról egy friss tanulmány szerint.A növény- és állatfajok szélsőséges környezeti változások miatt bekövetkező kihalása megnöveli annak kockázatát, hogy beindul...
2018. NOVEMBER 15.
[ 6:03 ]
November 17-én, szombaton rendezik meg Zentán a Zentai Gimnázium által életre hívott Fábri Géza Biológiaverseny és a Máriás Vilmos Kémiaverseny döntőjét, amelyekre összesen harmincnyolc kétfős csapat kapott meghívást, így biológiából várhatóan tizennégy, kémiából pedig huszonnégy páros fogja összemérni...
2018. NOVEMBER 14.
[ 21:39 ]
Az egykoron idős férfiak betegségének tartott szívroham egyre gyakrabban fordul elő fiatal emberek, különösen nők körében amerikai kutatók szerint. Az Amerikai Szívtársaság chicagói tanácskozásán vasárnap bemutatott és a Circulation nevű folyóiratukban közzétett tanulmányukban az Észak-karolinai Egyetem orvosi...
2018. NOVEMBER 13.
[ 12:45 ]
Beolvasás folyamatban