Tudomány
Zenta: A fizikát és kémiát kedvelő diákok versenyeztek
Betűméret:             

Ma délelőtt tartották meg Zentán, a Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos munkaegységében a XVII. Kovács Sztrikó Zoltán Fizika–kémia Diákversenyt az általános iskolák tanulói számára. A megmérettetést a Vajdasági Magyar Pedagógusok Egyesülete a GENIUS Tehetséggondozó Mozgalom keretében hívta életre.

A rendezvény kezdetén a jelenlevőket a házigazdák nevében Kálmán Róbert fizikatanár és Tandari Ferenc, a Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos munkaegységének igazgatóhelyettese köszöntötte, majd a versenyt Muhi Béla, a GENIUS Tehetséggondozó Mozgalom elnöke nyitotta meg, sok sikert kívánva a diákoknak.

A megmérettetés ezúttal is kétfordulós volt, amelyek közül az elsőben a tanulók elkészítették és beküldték a dolgozatukat, a másodikban pedig poszterek és kísérletek segítségével mutatták be munkájukat. A bírálóbizottság tagjai idén Gere Anikó kémia-, Kanyó László fizika-, Kálmán Róbert fizika-, Máriás Ildikó kémia-, valamint Muhi Béla fizika- és kémiatanár voltak. A zsűri első, második és harmadik díjakat osztott ki a diákoknak, akik a Vajdasági Magyar Tankönyv Tanács kiadványait kapták ajándékba.

A kémia kategóriában a hetedik osztályosok között a bírálóbizottság három első díjat ítélt oda, amelyeket Csepella Amina és Hajdú Sándor, a Hunyadi János Általános Iskola (munkájuk címe: Egy hős téma, felkészítő tanáruk: Hatala Zoltán), Török Réka és Szabó Péter, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Emlékiskola munkaegységének két tanulója (munkájuk címe: Őszi színek kémiája, felkészítő tanáruk: Fajka Valéria), illetve Szénási Dávid, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Emlékiskola munkaegysége diákja (munkája címe: Az értékes illóolaj, felkészítő tanára: Fajka Valéria) érdemeltek ki. Második díjban Tóth Dominika és Bús Renáta, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Emlékiskola munkaegységének két tanulója (munkájuk címe: Kémiai koktélok, felkészítő tanáruk: Fajka Valéria), illetve Körmöci Orsolya, a magyarkanizsai Jovan Jovanović Zmaj Általános Iskola tanulója (munkájának címe: Kémiai elemek, felkészítő tanára: Major József) részesült.

Ugyanebben a kategóriában a nyolcadikosok között az első helyezést a csantavéri Hunyadi János Általános Iskola két diákja, Rác Szabó Alíz és Kozma Szabolcs (munkájuk címe: A részeges alkohol, felkészítő tanáruk: Hatala Zoltán), a másodikat pedig Csízik Boglárka, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Emlékiskola munkaegységének tanulója szerezte meg (munkája címe: Vulcanus isten epéje – A kén, felkészítő tanára: Fajka Valéria).

A fizika kategóriában a hatodik osztályosok között Makrinov Alexandro és Rákóczi Anita, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos munkaegységének két tanulója (munkájuk címe: Nem varázslat, fizika, ez a tehetetlenség, felkészítő tanáruk: Kálmán Róbert), a hetedikesek között pedig Lakatos Balázs és Surányi István, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Thurzó Lajos munkaegységének két tanulója (munkájuk címe: Galilei lejtő, állócsiga és a gyorsulás, felkészítő tanáruk: Kálmán Róbert) érdemelte ki az első díjat. A nyolcadikosok között első lett Horváth Ervin, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Emlékiskola munkaegységének tanulója (munkája címe: A hidrodinamikai paradoxon – A Bernoulli-törvény magyarázata, felkészítő tanára: Raffai Valéria), valamint Zsoldos Kristóf és Surányi Balázs ugyanebből az intézményből (munkájuk címe: Nikola Tesla – Elektromosság, felkészítő tanáruk: Raffai Valéria). Második díjban részesült Németh Kristóf és Vass József a csantavéri Hunyadi János Általános Iskolából (munkájuk címe: Ingák, felkészítő tanáruk: Vörös Sándor), valamint Borsos Ramóna és Dukai Ármin az oromhegyesi Arany János Általános Iskola oromi kihelyezett tagozatáról (munkájuk címe: Lézerfényű hangvisszaverődés, felkészítő tanáruk: Pletikoszity Tibor).

Az interdiszciplináris kategóriában a hetedikesek között Pap Adrienn és Bálint Bianka, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola Emlékiskola munkaegységének két tanulója (munkájuk címe: Kémiai gasztronómia, felkészítő tanáruk: Fajka Valéria) bizonyult a legjobbnak. A nyolcadikosok mezőnyében Takarics Dóra és Kőrösi Csenge, a zentai Stevan Sremac Általános Iskola November 11. munkaegységének két diákja végzett az első helyen (munkájuk címe: Véradás – „Aki vért ad, életet ad”, felkészítő tanáruk: Fajka Valéria), a másodikat pedig Kovács Petra és Remete Karolina, az oromhegyesi Arany János Általános Iskola oromi kihelyezett tagozatának kettőse érdemelte ki (munkájuk címe: Canetis – Hang birodalmában, felkészítő tanáruk: Pletikoszity Tibor).

Muhi Béla, a GENIUS Tehetséggondozó Mozgalom elnöke elmondta, a verseny célja a tehetségek felkutatása, valamint a tehetségnevelés támogatása és serkentése. Kifejtette, ezen a műszaki és természettudományi jellegű versenyen a diákok kísérleti, gyakorlati témákkal vehetnek részt, és a tapasztalatok azt mutatják, hogy általában mindhárom szakterületen igen értékes munkákkal neveznek be a megmérettetésre. Hozzátette, az összejövetel a fizika és a kémia szakos tanárok hagyományos szakmai találkozója is egyben, akik számára rendívül fontos a rendezvény keretében megvalósuló vélemény- és tapasztalatcsere, hiszen sok új ötletet meríthetnek belőle a további munkájukhoz.

H. A.

Az Ön hozzászólása

1000 leütés maradt még
Eddigi hozzászólások

Nincs hozzászólás. Legyen az első!

Stipsicz András matematikusnak, az MTA rendes tagjának és a Pál Csaba biológusnak, az MTA levelező tagjának is odaítélte az Európai Kutatási Tanács az elmúlt tíz évben jelentős kutatási eredményeket elérő, vezető kutatók számára kiírt Advanced Grantet. Az Európai Unió legjelentősebb, felfedező kutatásokat...
2024. ÁPRILIS 11.
[ 14:58 ]
Először végeztek Magyarországon a magzat altatásával járó méhen belüli beavatkozást a Semmelweis Egyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinikáján – tudatta az egyetem hivatalos honlapja, amelyet a telex.hu szemléz. Az eljárással sikerült elkerülni, hogy az érintett baba extrém koraszülött legyen. Az első sikeres...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 22:25 ]
Elhunyt Peter Higgs Nobel-díjas brit elméleti fizikus, aki évtizedekkel az „isteni részecskeként” is emlegetett Higgs-bozon létének tudományos igazolása előtt megjósolta e közvetítő részecske létezését. 94 éves korában meghalt Peter Higgs Nobel-díjas brit fizikus, a Higgs-bozon részecskék felfedezője – írta a BBC...
2024. ÁPRILIS 9.
[ 20:05 ]
Beolvasás folyamatban